Ismét ételosztás Rákosmentén: péntekenként, március 8-ig

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Horváth Tamás piros köténykében igazi „háziasszonya” volt a tegnapi, első idei ételosztásnak
 
Mintegy százötven adag étel fogyott el tegnap a Polgármesteri Hivatal mellett megtartott első idei ételosztáson. A korábban közzétettel ellentétben tehát nem a Ferihegyi út 36. szám alatti Adományház udvarán, hanem a megszokott helyszínen, a Polgármesteri Hivatal és az Okmányiroda épülete között osztják péntekenként 13 órai kezdettel az ételt Rákosmentén egészen 2013. március 8-ig.
 
Ezúttal Horváth Tamás alpolgármester, rákoscsaba-újtelepi képviselő várta piros köténykében a rászorulókat, hogy az ilyenkor leginkább ízletes gulyáslevessel, illetve lilahagymás zsíroskenyérrel szolgálja ki az éhes, kerületi illetőségű szájakat. Segítségére volt az ellátás rutinos háttércsapata, Szabó Tiborné vezetésével. Dolgozott a Vöröskereszt, a kerületi Katolikus Karitasz hölgyei fáradhatatlanul kenték-kínálták a kenyereket, a környezetvédelmi csoport munkatársai pedig a sátorállításban és az elbontásában jeleskedtek.
Újdonság volt a gimnazista fiatalok megjelenése. A Kőrösi, a Pál Apostol és Balassi Gimnázium tíz fiatalja tette magát hasznossá a két órán át tartó ételosztás során. Részvételük a nevelés, a szemléletalakítás szempontjából rendkívül fontos. Öröm volt látni, hogy szívvel-lélekkel végezték a munkát. Ismeretes, a köznevelési törvény az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez előírja harminc óra önkéntes közösségi munka meglétét. A közelmúltban alakult Rákosmenti Adományház Egyesületet, amely a Ferihegyi út 36. szám alatti Adományházat is működteti, s amelynek több vezetőségi tagja a tegnapi ételosztáson is közreműködött, jogosult ezeket az órákat igazolni.
A korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén a rászorulóknak igazolniuk kell kerületi kötődésüket. Pontos regisztráció alapján, az Adományház Egyesület által kibocsátott kártya felmutatásával juthatnak ételhez. Így elkerülhető, hogy Budapest más kerületeiből is érkezzenek az ételosztásra, ahogy az tavaly gyakran előfordult.
Újdonság továbbá, hogy az érkezők között orvos is szolgálatot teljesített dr. Szászi Andrea személyében, illetve jelen volt Domokos Zsolt, a Pető Intézet konduktora, aki mentálhigiénés tanácsokkal látta el a hozzá forduló nehéz sorsú embereket.
 
\"\"
 
Arcok a sátorból I.
 
\"\"
 
Arcok a sátorból II.
 
\"\"
 
Arcok a sátorból III.
 
\"\"
 
Arcok a sátorból IV.
 
Az egyik legaktívabb gimnazista a Balassi Bálint Gimnáziumból érkezett, Cser Nikolettának hívják. A 10 osztályos ifjú leány kínálta a kenyeret, végezte a munkát, amelyre Horváth Tamás vagy Szabó Tiborné kérte. Minden mozdulatából az őszinte öröm, a segíteni akarás volt kiolvasható.
A Tizenhetedik Online kérdéseire a következőket mondta: – Szívesen jelentkeztünk, örültünk a lehetőségnek. Nem ez volt az első eset, hogy az iskolából mások segítségére önkéntes közösségi munkát végeztünk.
A szeme előtt elvonuló szomorú emberi sorsok kapcsán elmondta: – Az embernek mindent meg kell tenni azért, hogy megálljon a saját lábán. A boldogulás alapja a munka, esetünkben a tanulás. A nehéz sorsú emberek kiszolgáltatottságának látványa ezt csak megerősítette bennem. Az ételosztáson való közreműködés sokunk számára nagyon tanulságos a későbbi életünk alakítására nézve. Arra sarkall, hogy később, felnőttként lehetőleg azok között legyek, akik segíteni tudnak a rászoruló embereken – mondta Cser Nikoletta.
A rendezvény biztosítását a Delta Polgárőrség látta el. Intézkedésükre nem került sor.
 
\"\"
 

A balassis Cser Nikoletta szemét az önzetlen segíteni akarás csillogtatta. Ragyogását a gőzölgő gulyás párája sem tudta elhomályosítani.   

 
 
Egyéb kategória