![]() |
![]() |
![]() |
Sikerült végre a hazai győzelem a Rákosmente NB III-as labdarúgó csapatának. 3-2 (1-1) arányban győzték le a Tura csapatát tegnap, április 28-án. A győzelem értékét növeli, hogy a Rákosmente az első félidő 39. percétől kezdve tíz emberrel játszott, Molnár Istvánt küldte le idő előtt a játékvezető, miután két sárga lapot gyűjtött össze a meccs addig eltelt részében.
A szurkolók szerint a győzelemhez nagyban hozzájárult, hogy végre hazai pályán is támadóbb szerkezetű csapatot küldött pályára Varga Attila edző. A Rákosmente ezúttal két csatárral, az eddiginél több középpályással állt föl.
A mérkőzés etikai mélypontja szintén a hazai tréner nevéhez fűződik. Sajnos korábbi találkozókon is előfordult már, ami szombaton megismétlődött: Varga Attila sportvezetőhöz méltatlan módon kiabált be a pálya széléről a játékvezetőnek, aki ráadásul ezen a mérkőzésen hölgy volt, Urbán Eszter. A játékvezető kifutott az oldalvonal mellé, és határozott szavakkal utasította rendre a Rákosmente edzőjét. A bíró – kisebb hibákat leszámítva – alapvetően jól vezette a találkozót. A hazai szurkolók nem győztek pirulni ezen érthetetlen tréneri magatartás láttán. Játékostól sem fogadható el a reklamálás, de az edzőnél – akinek szakmai munkája mellett a csapat etikai talapzataként is működni kell – ez a sportszerűtlen viselkedés komoly szemléleti hiba meglétére utal.
A Rákosmente jelenleg a 7. helyen áll a bajnokságban éppen hét találkozóval a bajnokság vége előtt. Legközelebb a Vasas lesz az ellenfele május 6-án 11 órai kezdettel a Fáy utcában.
—————————————-
A BLSZ I. Osztályban a Grund otthonában 3-2-re legyőzte az MLTC-t, az RTK 1-0-ra kikapott a Voyage SE otthonában