![]() |
![]() |
![]() |
Erdei Zsolt és Virág Mihály. Az ökölvívó világbajnok élménybeszámolója volt a Sugár Olimpia szerdai attrakciója.
Munkatársunktól
Nagy ováció, percekig zúgó vastaps fogadta a gépkocsiból kiszálló többszörös világbajnok ökölvívónkat, Erdei Zsoltot a Sugár Suli Olimpiájának harmadik napján ma, április 25-én.
A gyerekek a Madár becenév születésére vonatkozó kérdésüket is feltették 37 éves, állandóan mosolygó sportolónak. Mint elmondta, a felkészülési időszakokban a mátraházi edző tábor hatalmas fái vonzották a madarakat. A kora reggeli csicsergésüket a társak Erdei Zsoltnak tulajdonították. Így lett belőle először Madaras, később egyszerűen Madár.
Azt is elmondta, hogy a mérkőzéseket követően visszavonul szállodai szobájába, és újra átéli a meccs minden pillanatát. Tisztán hallja a bekiabálásokat, pontosan tudja, hogy mit kellett volna másképpen csinálni. Fontos számára, hogy a csarnokban lássa a nemzeti színű lobogót, hallja a biztató magyar szót.
A világbajnokkal való közös beszélgetést hosszan tartó autogramosztás, és fotózás követte. Aztán Madár "elrepült". Akárhogy szerettünk volna hallani a jövőjéről, e téren nem lettünk okosabbak.
A nap fennmaradó részében zajlottak a versenyek. A szervezésbe egy-egy szülő is besegített. Jó volt nézni, hogy az ügyességet, erőt, gyorsaságot igénylő versenyszámokba mindent beleadtak a csapatok. És – ami minden Sugár Suli rendezvény megszokott kísérője –, az elmaradhatatlan szurkolás.
Az olimpiai hangulat mai is felforrósította a levegőt az iskolában.
Seprűvel is lehet…