Rákosmente köszöntötte az ünneplő Lovrant

\"\" \"\" \"\"

\"\"

Horváth Tamás köszöntőjét mondja. Mellette prof. Ágoston Gergely tolmács, Emil Grzin, Lovran polgármestere és Durdica Tancabel tanácselnök
 
Lovrannak, Rákosmente horvátországi testvér településének kiemelt kulturális eseménye a Szent György napi Városnapok, amelyet pénteken estével kezdődően és tegnap, április 21-én rendeztek az Adria partján.
A helyi önkormányzat, mint eddig minden évben, így most is meghívta a testvérvárosok delegáltjait. Rákosmentét Horváth Tamás alpolgármester és Virág Mihály önkormányzati képviselő reprezentálta.
Emil Grzin, Lovran polgármesterének beszámolóját követően került sor a meghívott vendégek köszöntőire. Rákosmente üdvözletét Horváth Tamás alpolgármester tolmácsolta a több, mint százfős nemzetközi vendégseregnek.
A vendégek jelenlétében adták át Lovran város ez évi díszpolgári címét egy helyi születésű dalszerző-énekesnek.
Másnap délelőtt, kulturális program keretében, prof. Ágoston Gergely a – tolmácsi szerepkört is ellátó – felkészült kísérő idegenvezetése mellett, a történelmi Stary Grad falai között tettek sétát a résztvevők. A magyar küldöttség tagjai megtekintették azt a házat is, ahol Feszty Árpád, más jeles művek mellett a Magyarok bejövetele című festmény alkotója, halála előtti utolsó időszakát élte. 1914-ben Lovranban hunyt el.  
Horváth Tamás és Virág Mihály tegnap este szerencsésen hazaérkezett. 
 
\"\"
 

Horváth Tamás és Virág Mihály kulturális program keretében meglátogatta a Feszty Árpád menedékéül szolgáló villát. A mester utolsó éveit, megromlott egészségi állapotában, ebben a villában élte. A remek klímájú hely megkönnyítette hátra lévő napjait.
 
\"\"
 
Andrássy Gyula gróf egykori villája kertjéből az Isztriai félsziget kezdete látható

 

Egyéb kategória