![]() |
![]() |
![]() |
Az álláskereső tréning résztvevői előtt Riz Levente ismerteti a városközpont szociális rehabilitációjáról szóló projekt részleteit. A tréning résztvevői az esemény után meg is kezdték az álláskeresésre való felkészülést.
Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén című európai uniós pályázat keretében közel 780 millió forint uniós támogatást nyert a városrész, amihez az önkormányzat közel 240 millió forint önrészt biztosít. A több mint 1 milliárd forintból megvalósuló project részleteiről Riz Levente polgármester tartott sajtótájékoztatót ma, április 17-én a fejlesztés nyitórendezvényén.
Rákosmente Budapest tekintetében az egyetlen olyan kerület, amely a Funkcióbővítő rehabilitáció (kerületközpont fejlesztése), valamint az Integrált szociális városrehabilitáció (lakóépületek rehabilitációja) című pályázatot is elnyerte. A két pályázat nyertességének eredményeképpen több mint két milliárd forintból születik újjá a kerület.
Cél, hogy az új Fő tér környezetét és a kerület főbb közösségi tereit megújítsák. A fejlesztés a Pesti út északi oldalán lévő hat egyenként tíz-tízemeletes lakóépület, a Pesti út 158. és 168. szám alatti épületek felújítását valósítja meg. A hat épület felújításához a pályázat 70 százalékos támogatást nyújt, melyhez az önkormányzat és a társasházak is 15-15 százalék önerőt biztosítanak.
Rákosmentén kiemelkedő közösségi helynek mondható a Vigyázó Sándor Művelődési Ház, melynek külső felújításának folytatására is sor kerül. A fejlesztéshez a pályázat 85 százalékos támogatást nyújt, melyhez az önkormányzat 15 százalék önerővel járul hozzá.
A Gólyafészek Bölcsődében, a pályázat részeként – a jelenlegi mosoda helyén – kialakításra kerül egy nyitott bölcsődei csoport üzemeletetésére alkalmas helyiség. Ez a szolgáltatás azokat a kerületi lakosokat segíti, akik bölcsődés korú gyermekeket nevelnek, és csak időszakosan kívánnak gyermekfelügyeletet igénybe venni. A nyitott bölcsődei csoport segíti a részmunkaidős édesanyák munkába történő visszatérését is. Emellett kicserélik a Gólyafészek Bölcsőde és a Csicsergő Óvoda nyílászáróit, illetve akadálymentesítik a két intézményt. Ebben az esetben is a fejlesztéshez a pályázat 85 százalékos támogatást nyújt, melyhez az önkormányzat 15 százalék önerőt biztosít.
A tervezett fejlesztés része a Pesti út 160. és 162. szám alatti épületek közti közterület megújítása, a Népkert rehabilitációja és a Pesti út déli oldalán a zöldfelület megújítása. Tervezik továbbá a jelenleg leromlott állapotban lévő játszótér területének teljes felújítását is.
A projektet kiegészíti egy úgynevezett soft programcsomag. Célja az akcióterület társadalmi megújulásához való hozzájárulás: pl. helyi kötődés erősítése, közösségfejlesztés, szabadidő hasznos eltöltése, településfejlesztési tevékenység megvalósítása (parkosítás, játszótér megújítás), lakosság számára biztosított oktatások, szakmai továbbfejlődési lehetőségek, munkaerőpiacra való visszatérés segítése. Az álláskereső tréning, a tanulástechnika tréning, a parkgondozói, az irodai asszisztens és a számítógép kezelői tanfolyam valamint diákmunka biztosításával segíti Rákosmente az akcióterületen élő lakosokat. Emellett az önkormányzat mini-pályázatokat ír ki a területén működő társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok részére olyan helyi érdekeket, lakossági komfortot javító, emelő programok megvalósításának támogatására, melyeket e szervezetek e támogatás nélkül nem valósíthatnának meg.
A szociális célú városrehabilitációs projekt döntő része, benne az építkezésekkel, még idén, október-novemberig bezárólag megvalósul.