Friss rendőrségi hírek

\"\" \"\" \"\"
\"\"
 
Rákosmenti eredmények

Rákosmente Önkormányzata és a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányság által szervezett közös járőrözés zajlott március 30-án az esti órákban. Az összehangolt akcióban a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai vettek részt. Az éjszakai járőrözés kiterjedt a prostitúciós tevékenységgel érintett kerületrészekre és azon főközlekedési utakra, ahol ez a jelenség észlelhető, illetve a gépjárműfeltörések illetve lopások leggyakoribb helyszínére: a lakótelepekre. A résztvevők ellenőriztek olyan játszótereket is, ahol előfordult rongálás, vandalizmus. Mind a rendőrkapitányságra, mind pedig az önkormányzathoz számtalan bejelentés érkezik a kerületben zajló illegális gyorsulási versenyekről, ezért az akció során nagyerőkkel csapott le a Nemzeti Közlekedési Hatóság: ellenőrizték a gépjárművekkel szemben támasztott műszaki követelményeket, s az illegális műszaki átalakításokra is fényt derítettek. Krammer György Zsolt kerületi rendőrkapitány hangsúlyozta: mindent megteszünk, hogy közös erővel megakadályozzuk az illegális versenyek szervezését, elsősorban a versenyzők élete és testi épsége érdekében. Természetesen legalább ilyen fontos a környéken élők pihenéshez való joga. Egy-egy ilyen versenyen 500-700 fő vesz részt, s közel 200 gépjárművel érkeznek a kerületi és azon kívüli fiatalok.

Rákosmente szolgálatában

A rákosmenti járőrök a Pesti úti hipermarketben egy 33 éves kerületi lakost fogtak el, aki – az áruvédelmi eszköz eltávolításával – 9.300.- forint értékben kávét, italokat és parfümöt tulajdonított el. A kerületi Rendőrkapitányságon történt elszámoltatás után a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságra szállították át, mivel korábban ellene a szomszéd kerület hatósága körözést rendelt el. Szintén a hipermarketből lopott az a két kiskorú fiatal, – 1.223.- forint értékben – akiket biztonsági intézkedés keretében a rendőrök nagykorú képviselőiknek átadták.
Egy 30 éves fiatalember bejelentést tett a BRFK XVII. kerületi kirendeltségén ismeretlen tettes ellen, aki vasárnapra virradó éjszaka a Forrásmajor úti ingatlanjáról 21 baromfit lopott el. A lopási kár 42.000.- forint.
A rákosmenti járőrök közúti ellenőrzés során egy külföldi személyt igazoltattak, akinek a ruházatából kábítószergyanús anyag került elő, ezért őt letartóztatták. A vele egy autóban utazó 3 személyt is előállították, mivel a gépjárműben bűncselekmény gyanújára utaló fecskendőket, tablettákat és fehér pormaradványt tartalmazó tasakokat találtak.
A rend őrei egy 63 éves Ásvány utcai lakoshoz biztonsági intézkedés keretében hívtak mentőt, mivel egy bejelentés szerint agresszív magatartást tanúsított. A járőrök a rákosmenti lakost szállító mentőegységet – biztonsági okokból – a Bajcsy-Zsilinszky Kórház pszichiátriájára is elkísérték.
Rákosmente rendfenntartói két hajléktalant állítottak elő személyazonosság megállapítására. Ezúton hívjuk fel a lakosok figyelmét, hogy a személyes szabadságot korlátozó intézkedés elkerülhető, amennyiben a személyazonosító okmánnyal bárki hitelt érdemlően tudja magát igazolni!
A XVII. kerület rendőrei 3 személyt állítottak elő, akik a Naplás út számozatlan részén lévő nagykiterjedésű – kerítéssel nem védett – hulladéklerakó-telepről egy 20 méter hosszú 6 mm átmérőjű betonvasat kapartak ki. A rendőrség kiérkezéséig a telep biztonsági őre tartotta vissza őket a szökéstől.
A Zrínyi utcában alkohol befolyásoltsága alatt közlekedett robogójával az a rákosmenti lakos, aki egy – a Kőhúr utcából szabálytalanul elékanyarodó – Fiat típusú személygépkocsival karambolozott. A motoros a gépkocsi hátuljának ütközött és súlyos sérülést szenvedett, ezért őt a mentők az Országos Baleseti Intézetbe elszállították. Felhívjuk figyelmüket, hogy országszerte fokozott közúti ellenőrzésekkel találkozhatnak a hónap közepéig, melynek központi eleme a húsvéti ünnepek idején elszaporodó ittasság kiszűrése!
Egy 84 éves XXVI. utcai lakoshoz a kerületi járőr biztonsági intézkedés keretében hívott mentőt, mivel az ingatlan melléképülete mellett tárolt fahulladék kigyulladt és a tűz az építményre is átterjedt. A tüzet a lánglovagok hamar eloltották, közveszélyt és szándékosságot nem állapítottak meg. Az időskorú lakos a mentők segítségével nem kívánt élni.
A Rákosmentét átszelő Pécel és Budapest közötti vasúti pályatestre „jó heccként” 3 személy több gumiabroncsot helyezett el. A Budapest felől érkező személyvonat a kerekekre ráhajtott, melynek következtében 200.000.- kár keletkezett a mozdonyban. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, azonban az eset órákra megbénította a Budapest-Hatvan vasútvonalat. Az elkövetők ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Bűnügyek, melyekből okulhatunk, tanulhatunk

Az egyik Pesti úti társasház lépcsőházának közös tárolójából tulajdonítottak el egy alig használt gáztűzhelyet. A lopási kár 40.000.- forint. Ezúton hívjuk fel a rákosmenti lakosok figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek a társasházak közös helyiségeiben illetve folyosóin hagyott értékeik biztonságára! Továbbá a hasonló esetek elszaporodása miatt kérjük Önöket, hogy a környékbeli használtcikk piacokon ne vásároljanak ismeretlen eredetű, nem beazonosítható termékeket, mivel azok akár bűncselekményből is származhatnak.

A kerület Rendőrkapitányságán egy X. kerületi lakos tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki az interneten vásárolt telefont – a pénz átutalása ellenére – nem adta át a vásárlónak. Az elkövető azóta sem érhető el. Szintén internetes csalók áldozata lett egy 52 éves kerületi lakos, aki gépkocsit szeretett volna vásárolni a világhálón. A 45.000.- forintot a vásárló elutalta, azonban az összeget illetéktelen személy vette fel, ezért feljelentést tett a becsapott férfi. Felhívjuk a tisztelt lakosok figyelmét, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények megelőzhetőek, az interneten történő vásárlásoknál kellő körültekintéssel járjanak el, az eladó portékát kínáló honlapon feltüntetett információk lekövethetőségére, valóságtartalmára fokozottan figyeljenek!
Egy 42 éves hölgy tett feljelentést a kerület Rendőrkapitányságán ismeretlen tettes ellen, aki a Pesti úti hipermarket parkolójában a vállán lévő táskájából eltulajdonította pénztárcáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt. A kár 33.000.- forint. Felhívjuk a kerületi lakosok figyelmét, hogy a húsvéti ünnep közeledtével a zsúfolt bevásárlóközpontokban fokozottan figyeljenek pénztárcáikra, táskáikra és különösen a benne lévő értékeikre!
Bejelentés érkezett a rákosmenti rendőrségre, miszerint a 169E jelzésű buszon egy 19 éves fiatal férfit és barátját – feltehetően ittas állapotú – ismeretlen személy bántalmazta, melynek következtében mindketten könnyű sérüléseket szereztek. Kérjük, a tömegközlekedési eszközön utazó kerületi lakosokat, hogy fokozottan vigyázzanak egymásra és figyeljenek segítséget kérő utastársaikra!
A kerület Rendőrkapitányságára egy 57 éves hölgy tett bejelentést, miszerint egy magát T-Home üzletkötőnek mondott személy otthonába becsengetett ajánlattételi szándékkal. Mivel a bejelentő gyanúsnak találta a hívatlan személyt, ezért az ajánlatot visszautasította, ennek következtében a férfi – akiről pontos személyleírás készült – távozott. Felhívjuk a lakosok figyelmét, hogy idegeneket, – különösen, akik nem igazolják magukat – ne engedjenek be otthonaikba és ismeretlen személyekkel szemben kellő óvatossággal járjanak el!
A Pesti úti hipermarket parkolójából mindössze negyedóra leforgása alatt vitték el egy 52 éves lakos leláncolt kerékpárját. A tavasz beköszöntével egyre többen indulnak kerékpárral útnak, ezért felhívjuk az utazóközönséget, hogy a bicikliket lehetőleg biztonsági kamerával ellátott helyen, biztonsági lánccal zárva hagyják!
A Diadal utca egyik családi házába a nyitott hátsó ajtón keresztül surrantak be azok az elkövetők, aki a konyhaasztalról két darab mobiltelefont tulajdonítottak el. A közelben még ugyanezen az éjszakán a Naplás út egyik családi házába a nyitott konyhaablakon keresztül másztak be, s a tetthelyről aranyékszert, karórát és készpénzt tulajdonítottak el. Kérjük a lakosokat, hogy különös figyelmet fordítsanak ingatlanjaik biztonságára és a jó idő beköszöntével a nyílászárókra fokozottan ügyeljenek!

Rákosmenti heti sebességrekord

Az év 13. hetének gyorshajtója Honda típusú gépjárművével a Lőrinci úton 72 km/h-s sebességgel – a megengedett 50 helyett – száguldott. A teljesítményt megörökítvén 30.000 forintnyi bírsággal jutalmazták a rákosmenti rendőrök.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy sürgős rendőri intézkedést igénylő bejelentéseiket – az általános segélyhívó számokon kívül – megtehetik a 253-2340 illetve a 253-2312-es telefonszámokon is, ahol nem kell hosszas kapcsolással a kezelő jelentkezésére várni!
Egyéb kategória