Az időjárás (is) bearanyozta Rákoshegyi – őszi – Napokat

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

Az őszi Rákoshegyi napok – hagyományosan sikeres – rendezvénysorozata ma, október 2-án zárul. A programok – a házigazda Szabó Tiborné önkormányzati képviselőnek köszönhetően – változatosak, szórakoztatók, több korosztálynak szólóak voltak.
A Tizenhetedik Online néhány pillanatkép felvillantásával igyekszik érzékeltetni, hogy a résztvevők jól érezték magukat!
 
\"\"     Fejér Gyula nem vacakolt a kis műanyagtányérkákkal. A dizájnos bográcsot húzta közelebb magához!
 
\"\"
A polgármester zenél, én főzök, mondta Lukoczki Károly. Ezúttal sertésből és marhából főzött bográcsában "marha" jót. 
 
\"\"
Taktikai értekezlet. Éceszgéberek egymás közt: Szabó Tiborné és Bényi Zsolt.

\"\"
Kukucs. Bényi Zsolt képviselő az esti mulatságot egy kis fejtörővel színesítette. Mint szenvedélyes növénykedvelő, öt cserepes virágot helyezett el a teraszon. "Csak" ki kellett találni a fajtákat a jutalomért.  – Utólag be kell látnom, túl "nehéz" növényeket hoztam. Végül is a maximálisan megszerezhető tíz pontból két ponttal a Bartha Borbála, Morvai Szandi, Papp Roland csapat lett az első, és egy ponttal Kacsó Péter lett a második. Elismerésül egy-egy növényt választhattak a feladványok közül – mondta lapunknak Bényi doktor. 
 
\"\"
Játszik a Daimond trió, két duó pedig táncol rá. A sokadalmi programok kedvelt pillanatai közé tartozik az esti zenés szórakozás.
 
 
 
Egyéb kategória