Temérdek mécses a hivatal lépcsőin
„A betegséggel szomszéd a halál…”, írja Petőfi, amely tegnap délután belépett Rákosmente polgármestere, Riz Levente szobájának ajtaján. A 44 éves fiatalember szíve – türelemmel viselt súlyos betegsége után – 15 óra 15 perckor dobbant utoljára.
Rákosmente gyászol. Az önkormányzat és Dunai Mónika országgyűlési képviselő hívó szavára sok ezren hozták el este a tisztelet, a szeretet gyertyáit a polgármesteri hivatal elé, hogy fényüknél némán emlékezzenek a városvezetőre. Eljött dr. György István, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető Kormánymegbízott, D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dódity Gabriella, Kispest polgármesterjelöltje, és kerületünk önkormányzati képviselőinek többsége is jelen volt. Az ellenzéki összefogás helyi polgármesterjelöltjét, Gy. Németh Erzsébetet azonban nem lehetett látni az emlékezők között. És ott volt természetesen Riz Levente politikai hagyatékának örököse, Horváth Tamás alpolgármester is. Eljött Riz Levente régi barátja, Eszlényi Ákos, korábban Rákoskeresztúron szolgáló evangélikus lelkész, akivel még együtt tanítottak a Pál Apostol Iskolában, s akivel közösen imádkoztak a gyászolók.
A gyászhírt bejelentő Tarlós István főpolgármester egyik legközelebbi munkatársaként beszélt Riz Leventéről, ezért halála számára személyes veszteség is. „Minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta”, mutatott rá. Deutsch Tamás EP képviselő hatalmas munkabírású, elkötelezett, kiváló polgármesterként emlékezett meg Riz Leventéről, akinek halálával igaz barátot, tapasztalt szövetségest és nagyszerű polgármestert veszítettünk el. „Egy olyan barátot, akivel csaknem két évtizede dolgoztunk azért, hogy Rákosmente fejlődjön, szebb és jobb legyen” – ezt legközelebbi kerületi vezetőtársa, Dunai Mónika országgyűlési képviselő fogalmazta meg közösségi oldalán. Arról a harcról is írt, amit Riz Levente a betegséggel vívott. „Végig szorítottunk és imádkoztunk azért, hogy Levente most is győzni tudjon. Ő mindig nagy küzdő volt, számos csatát megnyert, ezért is bíztunk annyira a felépülésében” – idézte fel a múltat.
Legutoljára Antall József halálának bejelentésekor szólított a lélek és lobbant a gyertyaláng ily hirtelen a parlament lépcsőjénél. Huszonhat éve történt. A rendszerváltoztatás első ciklusának a végén. Nagyon nagy szükség lett volna rá, hogy tovább harcoljon, de a betegsége nem engedte. Ahogy Riz Leventét se. Azóta Magyarország nélküle ugyan, de nyomdokain haladva hatalmasat feljődött, mert utódját Antall József is éles szemmel választotta ki. Nincs ez másképp Riz Levente esetében se.
Tetteinek helyességét igazolja az a temérdek mécses, amely a polgármesteri hivatal lépcsőin lobogott tegnap este.
Riz Leventét a főváros és Rákosmente önkormányzata saját halottjának tekinti.
Dunai Mónika gyertyával a kezében