Esély: Két felüljáró a miskolci vonalon, többletbevétel a repülőtéri adóból

\"\"\"\"\"\"

\"\"

A képviselő-testület mai ülésén Riz Levente polgármesteri tájékoztatóját mondja

 

Jó esély van rá, hogy Rákosmente költségvetése több százmillió forinttal bővüljön a jövő évtől kezdve. Sőt, szerencsés esetben, már 2012-ben is lehet egy eddig nem működő adónemből bevételt elkönyvelni a polgármesteri hivatalban. A Budapest Airporttól ugyanis eddig nulla forint adóbevétele volt a városrésznek, a polgármester – parlamenti képviselőként – azonban módosító indítványa révén azon van, hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozzon. A mai, március 22-i képviselő testületi ülésen erről is kifejtette álláspontját. (Tegnapi kiadásunkban közzétettük az Origo hírportál e témával foglalkozó írását, amit ide kattintva megtekinthetnek az olvasók – a szerk.)
Szólt a polgármesteri tájékoztató továbbá arról is, hogy a miskolci vasútvonal rekonstrukciója Rákosmentének két új felüljárót hozhat a Cinkotai és a Tarcsai út vonalában.
Tekintsék meg Riz Levente polgármesteri tájékoztatóját.
 
Egyéb kategória