Megújul a péceli városközpont

\"\" \"\" \"\"

\"\"

Szöllősi Ferenc Attila (rózsaszín ingben) péceli polgármester és Fazekas Barna alpolgármester a fejlesztés egy részleténél, a Kórház közben szemléli a munkálatokat
 
Május 26-án adják át az összesen 714 millió forintból, ebből 520 millió forint Európai Unió által nyújtott és hazai támogatással megvalósult új városközpontot Pécelen. A rehabilitációval turisztikailag hívogató településkép, illetve a helyi lakosság életminőségére is jelentős hatást gyakorló közösségi tér alakult ki – jelentette be ma, május 14-én sajtótájékoztatón Szöllősi Ferenc Attila polgármester.
Kiemelte, sikerült helyi vállalkozókkal megvalósítani a beruházást. Jelezte, kritikusaik keveslik az új városközpont zöldfelületét. A polgármester sajnálkozva jelentette ki, megörökölt terveket valósítottak meg, nem volt már mód ezen változtatni.
Az Európai Uniós támogatással megvalósult projektnek köszönhetően a Kossuth téren, a Kórház közben, illetve a Városi Piacnál is nagyszabású beruházások valósultak meg, melyek eredményeként egy életteli, multifunkcionális városközpont jött létre, amely alkalmas lesz a kikapcsolódásra, sétálásra, vásárlásra, így a közösségi élet meghatározó színtere lesz. Pécel Város Önkormányzata még 2008. júniusban nyújtott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett „Pest megyei településközpontok fejlesztése – Integrált településfejlesztés Pest megyében (Kódszám: KMOP-2007-5.2.1/B)” című Európai Uniós pályázati kiírásra, melynek keretében 520 580 458 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt összköltségvetése 714 714 868 forint, támogatási intenzitása 73%.
 
\"\"
 

Ma délelőtt helyére került a szökőkút. A polgármester ahol tud, segít.

 
A fejlesztések megvalósításában az önkormányzat konzorciumi partnere a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, amely a Ráday Kastély Márványistállójának felújításában működött közre, illetve a Magyar Közút Nonprofit Zrt. volt. A projekt kiemelkedő eleme a Ráday Kastély rekonstrukciójának folytatásaként megvalósuló, a kastélyhoz tartozó Márványistálló teljes felújítása, amely a fejlesztés eredményeként régi fényében várja a látogatókat. A fejlesztés során az épület látogatóközponttá alakult. A projekt során látogatóudvar kialakítása történt a szükséges tereprendezéssel és parkosítással. A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának projektrésze teljes egészében befejeződött, májusban már egy kiállítás is nyílik az EU-s pályázatnak köszönhetően létrehozott látogatóközpontban, Pécel díszpolgárának Karsai Zsigmond festőművésznek emléket állítva.
A város szempontjából kiemelkedő fontosságú projekt kivitelezése 2012. május közepén befejeződött, jelenleg már csak javítások zajlanak, illetve hamarosan megkezdődik az átadás-átvételi eljárás.

Egyéb kategória