Ifjú kosárkirályok tündöklése az Újakadémián

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Az utolsó, a győzelmet jelentő kosár van születőben az 525. téren

A Pillangó utcaiak csapata nyerte az ötödik 525 CUP elnevezésű kosárlabdatornát az Újakadémián, szombaton. Második a Tok Le csapata lett, szintén a Pillangó utcából. Jól szerepeltek a kerületiek is, csak éppen nekik nem jutott hely a dobogó képzeletbeli legfelső fokain.
Tóth Ádám a verseny főszervezője, aki Koszorúsné Tóth Katalin önkormányzati képviselővel karöltve évről évre nagyszerű rendezvényt hoz össze nyáron. Idén Virág Mihály rákoscsabai önkormányzati képviselő volt a fővédnök, aki a Tanár utcai játszótér kosarasainak csapatával érkezett. Bármennyire is szerették volna, a Zöld Gergő vezette társaság nem tudta megállítani a pillangósokat.
Riz Levente polgármester rövid köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy tavaly, a helyi fiatalok kérésére – Virág Mihály képviselő segítségével – rendbe hozták a Tanár utcai kosárlabda palánkokat, s reményét fejezte ki, hogy előbb utóbb Rákosmente is kosaras kerület lesz, akár még olimpiai csapat is kikerülhet az utcai kosarazást művelő kisközösségekből.
Tóth Ádám főszervező számára ez a nyár kétszeresen is emlékezetes. Nemcsak az 525 CUP miatt, hanem azért is, mert befejezte tanulmányait az Egyesült Államokban, a Mansfield Universityn, marketing manager, azaz üzletember lett belőle. Éppen négy éve vágott bele, amikor az első kosártornát szervezte az Akadémián. Mint mondta, egy évet itthon akar tölteni, jövőre pedig a master képzést célozza meg egy másik tengerentúli egyetemen.
Tekintsék meg a Tizenhetedik Online összefoglalóját a tegnapi kosaras rendezvényről!   

Egyéb kategória