Furcsa

Épp egy hete tartottak sajtótájékoztatót a Ferihegyi úti szakrendelő megújításáról, amelyhez a decemberi kormánydöntés értelmében megadta a kabinet a szükséges összeget. Az eseményről Dunai Mónika országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében lehetett többet megtudni, amit meg is osztottunk…

Eltemették Dr. Kálmán Alajost

Karácsony másnapján tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Kálmán Alajos, Rákosmente, közelebbről Rákoshegy hű szolgálóját. A tudóst ma helyezték végső nyugalomba. Temetésén Dunai Mónika országgyűlési képviselő mondott búcsúbeszédet. Ezt szó szerint közöljük. Tisztelt Gyászoló Család!  Tisztelt Gyászolók!…

A szilveszteri tűzijáték veszélyei

Idén is – mint minden évben szilveszterkor – rombolás, szenvedés és állathalál járt a tűzijáték (és a már betiltott petárdázás) nyomában. Egyre többünknek családtagjai, hűséges jóbarátai a kutyusok, cicák, madarak, stb. Szilveszter után sok-sok „csonka…

Az év tekéző sportolónői

  A Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Alszövetségének döntése értelmében az Év Sportolónője címmel tüntetik ki teke sportágban a Rákoshegyi VSE két versenyzőjét: felnőtt kategóriában Sáfrány Anitát, utánpótlás korosztályban pedig Tóth Katalint. Nagyon büszkék…

Éremeső az országos döntőben is

2017. december 2-3-án rendezték teke sportágban az Országos Serdülő/Ifjúsági Egyéni, Sprint és Összetett egyéni döntőket. A lányok Szentgotthárdon, a serdülő fiúk pedig az FTC tekepályán versengtek a fényes érmekért. A Rákoshegyi VSE 1 fő serdülő…

Stílus és ember

Közösen díszítette Rákosmente karácsonyfáját Dunai Mónika országgyűlési képviselő és Riz Levente polgármester ma délután.  Dunai Mónika az alkalomhoz illő, sötét ruhában akasztotta a díszeket, Riz Levente egy kopott farmerban.   Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja mondta…

Piláth Károly kitüntetése az Akadémián

A kitüntetettek között Piláth Károly  A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében ünnepélyes keretek között adták át az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjat november 29-én. A díjazottak között volt Piláth Károly, az ELTE-Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium fizika, számítástechnika…

Keleten is dobogón

2017. november 18-19-én az FTC tekepályán rendezték a serdülő és ifjúsági versenyzők részére a Kelet Egyéni Döntőt. Rákoshegyről 7 leány és 2 fiú tekéző vehetett részt a versenyen. Ifjúsági leány kategóriában a Rákoshegyi VSE I-es…