A képzelet a Polgármesteri Hivatal tetejére varázsolta a városrész új hagyományát, a hetenként visszatérő ételosztást rászorulóknak
Sokan eljöttek ma, február 24-én is a már hagyományossá váló rákosmenti ételosztásra a Polgármester Hivatal épületéhez, ahol most babgulyás és zsíros kenyér hagymával volt a menü.
Ezúttal Horváth Tamás és Virág Mihály képviselő állta a számlát.
Számos felajánlás segített kiszélesíteni a kínálatot. A Zrínyi utcai Almárium élelmiszerbolt tíz kiló krumplival, öt kiló hagymával járult hozzá a rendezvény sikeréhez. A Péceli úti Villás pékség 15 kiló kenyeret ajánlott fel. A főzésről ezúttal is Szabó Tiborné rákoshegyi képviselő és csapata gondoskodott.
Éhesen is türelmesek voltak az ételre várók
Számos civil is részt vett a munkában. A közösségi rendezvényeken rendszeresen felbukkanó Krupánszky Teréz, a rákosmenti karitaszos hölgyekkel – Belvári Ferencnével, Fenyvesiné Erzsikével és Radványi Dezsőné Marikával – együtt főzött, majd kente a zsíros kenyeret. Radványi Marika kacsazsírt és hagymát is hozott otthonról. A deltások ezúttal is ügyeltek a rendre, a biztonságra.
– Talán még ennyien sosem voltak! – állapította meg valaki. A kétszáz adag étel egy bő óra alatt elfogyott.
– Hová lesznek a képek? – kérdezte egy férfi a Földműves utcából, miután letette a kanalat.
– A Tizenhetedik Online-ra – válaszoltam, lebetűzve a portál címét, hogy meg tudja találni.
– Eljut ez még a kormányhoz, vagy a világ másik végére is akár, egy pillanat alatt – nyugtázta a választ.
Jólesik…
… nekik is
– Nem kell szégyellni sem az ételosztást, sem a rajta való részvételt – mondom.
– Nem az én szégyenem! A kerületnek köszönöm az ételt.
Szatyrában lábos lapult. Beteg fiának vitt volna gulyást, de hezitált. Nehezen szánta rá magát, hogy kérjen még.
Virág Mihály meglátta a tipródó embert. Elkérte az edényt, teleszedte. – Jobbulást a fiának! – mondta búcsúzóul.
A sátor mellett három asztalra pakolta ki a meleg ruhákat az Adományház vezetője, Lambert Krisztina. Alig maradt egy nejlonszatyorra való.
Jó lesz jövő héten, amikor nem pénteken, hanem szombaton lesz az ételosztás. Ugyancsak a hivatal mellett, 13 órai kezdettel, a tervek szerint 15 óráig. Akkor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége lesz a főszervező.
Úgy hírlik, jövő szombaton Riz Levente polgármester ismét a badellák mögé áll.
Aki hallja, adja át!