Móka Miki számára nem vicc a házasság

\"\"\"\"\"\"

\"\"

Játszik a zenekar. Balról jobbra: Takáts Botond, Martonosi László, Riz Levente és Mirák József.

Sikeresen zajlott a madárdombi Szent Pál Templom búcsúja tegnap, január 28-án. Isten házát megtöltötték a keresztúri, ligeti, csabai, hegyi hívők és az érdeklődők. Élvezetes előadás volt Döbrentey Ildikó és Levente Péter műsora, amelyben negyvennégy éve tartó házasságuk titkait tárták a publikum elé. Lelkiderű-gyakorlat című műsorukat szolgálatként hozták el Rákosmentére. Hasonlóképpen ajándékműsort adott a Riz Levente és barátai zenekar is a templomban.
A Mindenható kezdetben mintha nagylelkűséggel nem viszonozta volna a zenekar önzetlenségét. A technika, az erősítők ugyanis a délutáni helyszíni próba kezdetén egyszerűen felmondták a szolgálatot. Riz Levente a thermopülai csata spártai harcosaihoz hasonlította együttese tagjait, akik anno szembeszálltak a hatalmas perzsa túlerővel, ám végül odavesztek mind egy szálig. Kiderült azonban, hogy a Jóisten mégiscsak a helyén volt. A technika összehangolt túlerejével szemben az egyházi hangosítás és egyéb személyes innovációk révén a madárdombi „templomi szorosban” sikerült egy újabb rendszert összerakni, a technika támadását visszaverni, s az előadást vérveszteség nélkül sikerre vinni.
Ezúttal a zenekar – haj-jaj: unortodox módon – az úgynevezett unplugged műfajt részesítette előnyben, haladva a korral. A Madárdombon azonban ez nagyon is bevált. Igazolva, hogy a templom nem egyenlő az Európa Parlamenttel. Erre az előadásra az együttes alapfelállása is változott. (Tehát alapvetően megmaradt a régi felállás, de ezen a délutánon ebben az összetételben zenéltek a régi barátok – a szerk.)
Abaházi Csaba ezúttal nem lépett föl, Aros Zoltán helyett pedig Mirák József gitározott, óriásit alakítva, aki korábban játszott is a zenekarban. A személyi módosulások a hangzásban is változást hoztak. A keményebb, rockos stílust helyét ezúttal a lágyabb, inkább akusztikus dalok vették át, a publikum nagy örömére.
A produkciókat szentmise, majd kötetlen beszélgetéssel fűszerezett agape követte. A búcsú résztvevői jól éreztek magukat egymás társaságában.
A Tizenhetedik Online Levente Péterrel, alias Móka Mikivel beszélgetett az előadásuk után. Tekintsék meg!

Egyéb kategória