Pappné Palereczki Rozália, a Keresztúr Hagyományőrző Kör tagja, Linkéné Gácsi Éva, a hagyományőrző kör elnöke, Bach Barbara, Fedoszov Júlia zsűritagok, Hajnal György, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviselője és Sándor Tiborné a verseny értékelését végzik
Nagy érdeklődés mellett zajlott le tegnap, január 25-én a Tiszán innen, Dunán túl Népdaléneklési Verseny kerületi fordulója a Szlovák Nemzetiség székhelyén, a Pesti úton.
Mint Linkéné Gácsi Éva, a Balassi Gimnázium ének-zene tanára, a Keresztúr Hagyományőrző Kör elnöke, a verseny szervezője elmondta, az ötvennél több fellépő egyéni és csoportos éneklésben mérte össze tudását. A legnagyobb létszámmal a Gregor József Általános Iskola gyerekei jöttek el a versenyre, de érkeztek csapatok a Laborcz, a Diadal, a Pál Apostol Iskolából is. A tavaly alapított vándorserleget – legnépesebb csapatként, egy évre – a gregorosok elhódították a diadalosoktól.
A versenyzők mindegyike kapott oklevelet, a legjobbakat a zsűri arany-, ezüst és bronzminősítéssel értékelte. Az önkormányzat segítsége révén ajándékokat is oszthattak a szervezők a résztvevők között.
Fohsz Tivadar alpolgármester lapunknak elmondta, az önkormányzat számára jelentős kulturális érték az évente megrendezésre kerülő hagyományos népdalverseny, s szeretné, ha évről évre több versenyző venne rajta részt. Ezért is támogatták a gyerekek jutalmazását, hangsúlyozta.
Fohsz Tivadar alpolgármester többször ellátogatott az elmúlt időszakban a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat székhelyére. Felvételünk egy őszi alkalommal, a kukoricamorzsolás idején készült. A gyerekek az alpolgármester segítségével ismerkednek e nem könnyű mesterséggel.
– A népi hagyomány egyik fontos médiuma a népdal. Ha a gyerekek minél nagyobb számban megszeretik ezek éneklését, azzal hatékonyan járulnak hozzá a magyarság lelki életének gazdagításához, hagyományainak őrzéséhez – mondta az alpolgármester.