POSTALÁDÁNKBÓL – olvasói levél az uszodáról

\"\"\"\"\"\"\"\"

POSTALÁDÁNKBÓL – olvasói levél az uszodáról

(Olvasói leveleinket úgy közöljük, ahogy a feladó elküldte. Csak a legszükségesebb, a leginkább korrigálandó változtatásokat végezzük el rajta, alapvetően a mindenkori feladó iránti tiszteletből – a szerk.)


Köszönjük, Ildikó!

A XVII. kerület lakói, az Újlak utcai uszoda vendégei, az ott dolgozók, úszni szerető és tanulni vágyó felnőttek és gyermekek nevében köszönjük az elmúlt 25 év áldozatos munkáját, segítőkészségedet, helytállásodat.
Te voltál az Uszoda 1986-os megnyitásakor a negyedik alkalmazottja. Részt vettél az első beszerzésekben, a próbaüzem elindításában. Azóta az Uszoda volt a második – az utóbbi időben már-már az első – otthonod. Füzesi Gyulával már csak Ti ketten maradtatok a nyitó csapatból. Kezdetben, mint úszómester és mindenhol bevethető mindenes voltál. Hol pénztáros, hol takarító vagy a büfében kisegítő, de elsősorban gyermekeket és felnőtteket oktató úszómester.
Elvégeztél egy HRG (Hydro Rehabilitációs Gimnasztika) tanfolyamot, hogy a sérült betegek gyorsabb felépülésében segíthess. Edzői végzettséget szereztél a Testnevelési Egyetemen. Majd mikor a gazdasági vezető nyugdíjba vonult, hajdani edződ "uszi" Gyuszi – az Uszoda igazgatója – a számítógépes ECDL vizsgád ismeretében felkért a számítógépes ügyvitel végzésére, örömmel vállaltad az irodai munkát. Hivatásodat az úszásoktatást nem adtad fel, mert a sérült, fogyatékos,
vagy csak egyszerűen problémás gyermekek és felnőttek oktatását kihívásnak tekintetted.
2008-ban a helyi Önkormányzat átadta az üzemeltetést egy általuk kiválasztott cégnek. Te voltál, aki a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése kapcsán – olykor éjszakába nyúlóan – kerested a dolgozókat érintő jogszabályokat, törvényeket. Harcoltál a végkielégítések és felmentési idők szabályainak betartásáért.
Talpraesettséged és az uszoda ismeretének elismeréseként az új üzemeltető Téged bízott meg helyi vezetőnek. Bár a számlák kifizetése és a bérszámfejtés nem a Te feladatod volt, döntési jogkörrel sem rendelkeztél, vitted a hátadon az uszodát. Mi vendégek örültünk, hogy egy régi bútordarab, egy helyi lokálpatrióta viszi tovább a mi uszodánkat. Neked köszönhető, hogy három évig nyitva volt az uszoda, kinyitott a strand, elindult a grund-vízilabda. Rendezvények sokasága fémjelzi tevékenységedet. A gazdasági válsággal küzdő üzemeltető nehézségei ellenére toldozva-foltozva, kevés pénzből folyamatosan üzemeltetek. Uszodát nyereségesen üzemeltetni nem lehet! Ha a számlák befizetése késett, Te kilincseltél  szolgáltatóknál haladékért.
Most 2011-ben ugyanaz az Önkormányzat, testületi döntéssel, visszavette az üzemeltetést. Te kiszámoltad, hogy a tavalyi költségek ismeretében mekkora támogatással maradhat fenn a létesítmény. Jó katonaként minden segítséget megadtál az önkormányzati kft-nek ahhoz, hogy legkedvesebb gyermeked – a három sajáton kívül – az uszoda továbbra is nyitva álljon. Áldozatkész csapatod, akiket Te verbuváltál viszi tovább az uszoda üzemeltetését új vezetővel.
Kívánunk nekik sok sikert!
Mi pedig megköszönjük Neked az elmúlt 25 évet, mert ezt rajtunk kívül senki sem tette meg! "A mór megtette, a mór mehet!"

Az uszoda vendégei és dolgozói
(Név és cím a szerkesztőségben)

Egyéb kategória