A Presto Kamaregyüttessel Halmos Eszter szoprán énekes is föllépett a kertben helyet foglaló publikum előtt
Gondolták volna, hogy az 1898-ban íródott O Sole mio, magyarul: az Ó, én napom című örökzöld nápolyi dal, amelyet Pavarottitól Elvis Prestley-ig nagyszerű előadók tűztek műsorukra, számos film betétdalaként kedvelhettük meg, tegnap, szeptember 10-én a Presto Kamaraegyüttes jóvoltából az Akadémia telepen a Hajdú Attila-Vincze Judit házaspár kertjében is sikerrel hangozhatott el? Sőt, a dalhoz kötődve olyan intellektuális csemegét is meg lehetett tudni a narrátorként is jól teljesítő Puss Ferenc hegedűs jóvoltából, hogy ez a dal helyettesítette az olasz himnuszt az 1920-as antwerpeni olimpián, amikor a szervezők magát a himnuszt nem találták sehol. Azt is megtudhatta a hallgatóság, hogy Ifjabb Johann Strausz Tere-Fere polkája nemcsak az újévi koncertműsorokban szerepel rendszeresen, de a James Bond-filmekben, illetve Tom és Jerry kalandjaiban is többször felcsendül.
A Presto Kamaraegyüttes 2008 augusztusában, hivatásos muzsikusokból alakult, fuvola, két hegedű, brácsa, cselló, fagott és zongora felállásban játszik. Koncerteztek már a Művészetek Palotájában, a Vajdahunyad vára Jáki kápolnájában, az Óbudai Társaskörben, s számos más honi, és külföldi helyszínen. Egy órás koncertjüket, Bizet, Respieghi, Gerswin, Handel, Mozart és a többi klasszikus ismert és élvezetes műveit most egy civil kultúrpikniken, egy szép családi ház teraszán, a sziklakert alatti tágas kertben helyet foglaló baráti publikum előtt adták elő, nagy sikerrel.
Mintegy hatvanan gyűltek össze a rendezvényre, festők, esztéták, muzsikosok és Hajdúék szomszédai közül is sokan. A vendégek itallal-étellel, süteménnyel érkeztek, kiegészítették a házigazda pazar babgulyását, s a műsor után hosszas beszélgetésbe fogtak. Vincze Juditék baráti köréhez tartozik Koszorúsné Tóth Katalin is, aki szintén meghívást kapott a rendezvényre.
A találkozó külön értéke, hogy a házaspár – szomszédai meghívásával –példát adott abból, hogyan lehet közösséggé formálni az embereket, még élhetőbbé tenni egy csendes, kis kertvárosi szegletet.
Mint Vincze Judit elmondta, szeretnél bővíteni a társaságot. Tud olyan civil kezdeményezésről a környéken, ahol százan gyűltek össze nótázni egy festőművész barátja kertjében. Ott szintén jeles muzsikusok adták meg az alaphangot a szórakozáshoz.
Hasonló jellegű összejövetelt Rákosligeten is szoktak tartani. Ott Martonosi László, több zenekar dobosának portáján gyűlnek össze évente kétszer a muzsikusbarátok, szomszédok, ismerősök. A cél ott is ugyanaz, a jó közösségi kapcsolatok erősítése, ápolása.
A Presto Kamaraegyüttes tegnap ideális választásnak bizonyult. Szerencsésen összeállított műsorukkal olyanok számára is közelebb hozták a kamaramuzsikálás szépségeit, akik esetleg ritkábban mennek el önszántukból egy-egy koncertre.