Helyszínelnek a rendőrök. Virág Mihály – képünkön – mikronfonba, a gyalogátkelőhely átadásánál jegyzőkönyvbe mondta: rövid a záróvonal, balesetveszélyes. Talán most odafigyelnek a felhívó szavára. Még nem késő!
Szerencsés kimenetelű baleset történt tegnap, szeptember elsején délután Rákoscsabán, a Regélő és a Zrínyi utca kereszteződésében, a buszmegállótól nem messze. Egy személygépkocsi elgázolt egy kisfiút, aki az ütközés következtében nagyot repült, ennek ellenére súlyosabb sérülést szerencsére nem szenvedett el. A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek, elsősegélyben részesítették. A kisfiú – miközben állapotát stabilizálták – nagyon mondogatta: – De ki fogok én ezért kapni otthon!
Lapunk úgy értesült, hogy a megállóban lévő busz előtt néhány méterrel az úttesten áthaladni akaró gyereket egy, a buszt – a záróvonal figyelmen kívül hagyásával – előző személyautó ütötte el.
Virág Mihály, a körzet képviselője a baleset után percekkel szintén a helyszínre ért. Emlékeztetett rá, hogy néhány hónappal ezelőtt – amikor a környéken több gyalogátkelőhelyet létesítettek – jelezte az illetékeseknek, jegyzőkönyvbe is mondta, hogy a buszmegálló mellett húzódó záróvonal túlságosan rövid. Ha beér a tömegközlekedési jármű a megállóba, s a mögötte érkező autó előzni akarja, akkor még a szaggatott vonalon áthaladva kezdheti meg az előzést, ami nagyon balesetveszélyes. Az érintett közlekedési szakemberek nagyon egyetértettek a felvetéssel, az intézkedés azonban elmaradt.
Talán most változik a helyzet. Még szerencsére nem kellett emberélettel fizetni érte!
Postaládánkból
T. Szerkesztőség.
A Regélő utcai gázoláshoz szólva. Július 19-én a Pelikán utca buszmegállóban egy 20 éves lányt ugyanígy ütött el egy buszt előző személyautó. „Szerencsére” csak a lábán ment keresztül az autó. Így megúszta egy lábtöréssel.
Ennél a megállónál előzni tilos tábla nincs is, csak a záróvonal.
Üdv. Egy olvasó