58 millió forintos ajándék – az önkormányzaté lett az Edző téri sporttelep

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Papp József, dr. Pesti Imre, Riz Levente és dr. Molnár Zoltán az ünnepélyes aktuson

Az állam ingyenesen az önkormányzat tulajdonába adta az Edző téri sportpályát – jelentette be ma, június 7-én délelőtt Riz Levente polgármester, majd ismertette a mintegy 13 ezer négyzetméter nagyságú, 58 millió forint értékű ingatlan tulajdonlásának eddigi sajátos sorsát.
A tájékoztató után Riz Levente és dr. Molnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese aláírta az ingyenes tulajdonba adásról szóló szerződést.

Az aktuson jelen volt dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője, dr. Fenyvesi Máté válogatott labdarúgó, Papp József, az ingatlant továbbra is sportcélokra hasznosító RKSK elnöke, illetve Csauth Ádám felügyelőbizottsági tag és Plókai Attila, az NB III-as labdarúgó csapat kapitánya

Egyéb kategória