Zsarolás

24 órát adtak a rohadékok. Először nem hittem el ezt az egészet. Tegnapelőtt érkezett az első üzenet, nem tudom, hogy csinálják, a képernyőmön nyílt egy ablak, amiben megüzenték, hogy miért és mennyit kérnek. Azt hittem csak valami tréfa, aztán megjelent egyik e-mail váltásunk részlete…az utasítással, hogy még aznap hová és mennyi pénzzel. Akkor még nem ijedtem meg. Ma reggel épp a tantestületi értekezleten nyílt meg a kisablak, benne egy az egyik erotikus üzenetváltásunkkal, végül ma este a családi vacsora előtt szeretkezésünk részlete jelent meg, amelyen a résztvevők egyértelműen felismerhetők. Csak a szerencsén múlott, hogy a gyerekeim nem látták. Pánikba estem, hiába nyomogattam a gépemet, nem tudtam a zsarolókat elérni, nem volt mód visszakérdezni, vagy tiltakozni, ultimátumot kaptam. 4 milliót kértek, tegnap még csak 3-mat, napról napra egyre többet.

A rohadékok – csusszant ki a számon, közben egy szorongató érzés bukkant fel bennem, a zsaroló személyét illetően, de gyorsan elhessegettem.

Egész éjszaka nem aludtam. Megvártam, amíg mindenki elalszik, előkotortam azt a telefont, amivel csak téged hívtalak, és bekapcsolni sem tudtam.

Most kellett lemerülni ennek is!

Miután a sötétbe botorkálva megtaláltam a töltőjét, visszafeküdtem, de az agyam sebesen járt. A pénz a férjem bankszámláján van, el kell lopnom a férjem bankkártyáját, hogy hozzáférjek a pénzhez. Újra felkeltem. Idegességemben nekimentem a széknek, ami nagy robajjal dőlt el.

Mit csinálsz? – kérdezte a férjem félálomban.
Csak kinézek miért ugatott a kutya.
Menjek veled? – de a választ már nem hallotta, aludt mélyen tovább.

A tárcájából magamhoz vettem a bankkártyáját. A sötétben a szőnyegen ráléptem a töltőn lévő telefonra, összetört a kijelzője, be sem tudom kapcsolni. A telefon nem érdekelt, de máshogy nem érlek el, ez azt jelenti, hogy teljesen egyedül kell szembenéznem ezzel az egésszel.

Reggel felhívtam nem Z. városban élő, régen látott ügyvéd barátnőmet.

Szia Hajni! Nagy bajban vagyok, másnak nem tudom elmondani. Egy volt tanítványommal van viszonyom, nem tudom mi ütött belém, nem tudtam ellent állni. Valahogy feltámadt bennem az a vad fiatalkorom, ami után egyre többet vágyakoztam az utóbbi években. Ez a jó feleség, jó anya, jó vezető elvárások lassan belülről felőrölnek, néha azt érzem, hogy robbanni fogok, vagy elfutok a világ végére.
Hát Anyám, mindig csodálkoztam rajtad, hogy te a bulikirálynő ennyire be tudtál állni a sorba. Mi ezzel a baj, élvezd az életet! – tudtam, hogy Hajni ezt fogja mondani.
Az a baj, hogy zsarolnak, nem tudom kik, de 4 milliót követelnek, amit ma este át kell adnom. Minden levelezésünk, üzenetváltásunk, sőt rólunk készült videófelvételek is a birtokukban vannak. Nem tudok ennyi pénzt összeszedni, nem tudnál kölcsönadni?
Jaj, Anyám. Most fizettem ki az utolsó vállalkozót a házam felújítása után, én is padlón vagyok, de fordulj a rendőrséghez!
Azt nem lehet, Feri a rendőrkapitány jó barátunk. Z. kisváros itt mindenki ismer mindenkit, mióta nem beszéltünk a férjem az alpolgármester, én a gimnázium igazgatója lettem, ha kitudódik, akkor vége a karrieremnek, a házasságomnak, a gyerekeim elfordulnak tőlem, nem beszélve a diákokról, a város lakóiról. Óriási botrány lesz.
Akkor szerezz pénzt, de azt tudjad, ha egyszer megzsaroltak, máskor is megtehetik…és gondolkozz el azon, honnan szerezhették a felvételeket! – tapintott rá arra a gondolatra, amit még tegnap sikeresen elhessegettem.

Hajni telefonja után csak még jobban kétségbe estem, magamhoz vettem az ékszereimet, hogy eladjam őket a fővárosban.

Az autópályán baleset volt, több kilométernyi kocsisor. Mérgemben a kormányt csapkodtam.

Nem lehet igaz, hogy éppen most történik ez velem! Egy órát töltöttem a dudáló autók között, már csak 5 óra van hátra.

Az ékszereim 4 milliónál sokkal többet érnek, dédanyám grófnő volt, ékszereit a család generációk során át megőrizte. Nem hagytam, hogy elöntsön a lelkifurdalás. Találtam az interneten egy címet, oda igyekeztem. Külvárosi cím, egy félreeső utcában, csupa düledező házzal. A kapu zárva volt, hosszú csengetésre jött ki egy hatalmas izompacsirta. A félelem összeszorította a torkomat, alig tudtam kinyögni miért jöttem. Egy zegzugos pincehelyiséghez vezetett, ahol egy öregember ült nagyítóval a szemén.

1 millió – mondta az öreg, miután letette a nagyítót.
De hát…sokkal többet ér!
Kell vagy nem?

Láttam a tekintetükben, ha nem fogadom el az ajánlatot, akkor sem kapom vissza az ékszereket, elfogadtam, begyömöszöltem a táskába a pénzt, szinte rohantam kifelé.

Mire kiértem az utcára mind a négy kereket leszerelték az autómról, nem volt mivel továbbmenni, hívtam több taxit, de mikor meghallották a címet, egyik sem vállalta. Elindultam gyalog arrafelé, amelyre idejövet buszmegállót láttam. Régi macskaköves utcán a melegben megolvadt bitumenbe beszorult a cipőm sarka és addig feszegettem, amíg le nem tört.

Édes Istenem, mi jöhet még, hogy fogok így bemenni a bankba? – pityeredtem el, de tovább sántikáltam, ekkor hallottam valami zajt mögöttem.

Az izompacsirta volt, ösztönösen magamhoz szorítottam a táskámat.

Hölgyem ott felejtette a slusszkulcsát, ha valami baj van, hívjon, egy ilyen szép hölgynek olcsóbban is segítek! – kedélyeskedett az izompacsirta.

A busz elhúzott előttem. Ránéztem az órámra, már csak 3,5 óra volt hátra és nekem még mindig hiányzott 3 millió, az újabb busz meg egy óra múlva jön. Az izompacsirta még mindig ott állt.

Tudja mit, kap ötvenezret, ha 15 percen belül visszaszerzi a kerekeimet.
Száz.
Rendben – éreztem, hogy most sem vagyok alkupozícióban.

15 percen belül előállt a kocsim, és rájöttem, hogy pont ezért tűnt el a négy kerekem. Nem foglalkoztam semmivel, csak el innen, nem néztem rá a tankjelzőre sem, nemcsak a négy kerekemtől, hanem a benzintől is megszabadítottak. Épp csak a következő buszmegállóig jutottam, amikor az autóm köhögve leállt. Cifrát káromkodtam magamban, kiszálltam és megvártam a buszt. A busz a belvárosban tett le, nem messze a banktól. Csak az automatánál van esélyem, mert a számlához kell a személyi igazolvány. Odaálltam a terminálhoz, és beírtam az első jelszót a férjem betűit és születési évét, kifütyült. Közben a mögöttem álló türelmetlenkedni kezdett, így előre engedtem, feltűnő lett volna, ha a következő jelszót is kifütyüli.

2,5 óra, ennyi maradt. Újra próbálkoztam a lányunk adataival, nem ment. Majd a házasságkötésünk dátumával, és bingó, beengedett. Közben elfacsarodott a szívem, hogy a férjem még mindig ennyire szeret… Beütöttem a 3 milliót, kifütyölt, persze erre nem is gondoltam, hogy limit van beállítva. Mindössze 300 ezret tudtam kivenni. Leültem egy padra, semmi sem jutott eszembe, hogyan tovább, de egyre csak azt éreztem, hogy nincs tovább. A telefonom csörgésére eszméltem, a férjem az. Képtelen voltam felvenni, mit mondhatnék neki, rezgőre állítottam, az pedig kitartóan rezegett percekig…és én csak ültem a padon. 1,5 óra. A kijelzőn SMS jelzés villogott, a férjem üzenete: „Gyere haza, mindenről tudok.” Úgy éreztem, hogy már mindegy, fizetni nem tudok, most már jöjjön, aminek jönnie kell. Annyit írtam vissza neki: „Nincs mivel”.

„Legyél a K. utcai parkolóba, odamegyek érted!” Gyalog indultam neki, pontosabban vánszorogva. Amikor odaértem a parkolóba, akkor láttam, hogy a parkoló másik végén ott van B. utca, ahova a pénzt kellett volna hoznom. Furcsa egybeesés, de nem gondoltam tovább, mert épp lefékezett mellettem a férjem autója, és beszálltam. Még 20 perc volt a pénzátadásig, nem mentünk sehova csak ültünk az autóban, csendben. És akkor megláttalak téged egy barátoddal, a srác odaállt a megbeszélt házszámhoz, te pedig kicsit lejjebb bújtál el. Most bizonyosságot nyert, ami egész nap motoszkált a fejemben, Te voltál a zsaroló.

A férjem annyit mondott:

Menj oda, vigyed a pénzt – és kinyitotta az ajtót.

Odamentem. Egyedül. A srác ideges volt, hála az égnek, nem volt a tanítványom. Odaadtam neki a borítékot, mire mindenhonnan rendőrök kerültek elő, láttam, ahogy elvisznek téged és nagyon szégyelltem az egészet…

Hazafelé kezdett mesélni a férjem.

Megváltoztál, tudtam, hogy van valami, néha olyannak láttalak, mint amikor beléd szerettem, de egy másik telefon ráébresztett, hogy ez egy másik férfinak szól. Kétségbeestem, aztán szóltam Ferinek, hogy titokban nyomozzon utánad. Kémprogramot raktunk a gépedre, és szépen lassan minden kiderült, és az is, hogy zsarolnak.

Miért nem szóltál? –kérdeztem halkan.

Én? Mindennap vártam, hogy mondasz valamit, elmondod nekem, hogy mi történik veled…de nem szóltál.

Ne aggódj, nem lesz hivatalos eljárás, Feri megfenyegeti a srácot, ha nem tűnik el, akkor zsarolás miatt megindítja a büntető eljárást. Feri rám való tekintettel hallgatni fog, nem fogja megtudni senki.

És velünk mi lesz? –kérdeztem sírva.

Na, ez egy nagyon jó kérdés.

Dr. Nagy Erika