Molnár Zsolt projektvezető, történelem tanár. A siker kovácsa
Elismerését fejezte ki Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgató a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium által megvalósított, az Európai Unió által támogatott projekt minősége alkalmából a tegnapi, május 26-iki záró rendezvényen.
A pályázatot kiíró Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kritériumainak megfelelően az iskola az ’oral history’, azaz az elbeszélt történelem módszerével hozta közelebb a ma emberéhez az 1939-1990 közötti magyar történelem fontos eseményeit. Molnár Zsolt történelem tanár, a project vezetője egyebek mellett elmondta, összesen 55 interjút készítettek a programban résztvevő diákok. Ezek közül ötven fölkerült az alapítvány honlapjára. Közülük a legtöbb publikus, 14 pedig a kutatók számára áll rendelkezésre.
A munka tavaly áprilisban kezdődött, s az érdemi része most ért véget. Az elnyert közel tíz millió forintos összeggel szeptember végéig számol el az iskola.