Besült Bödőcs szilveszteri petárdája

Besült Bödőcs szilveszteri petárdája

Visszapillantó 2019. december 31-re.

Bödőcs Tibor, a magát humoristának tartó, ám sokan pontosabbnak vélik, ha politikai provokátorként beszélünk róla, az óesztendő utolsó napján sajátos tükröt tartott önnön színészi képességei elé. Nyilván azért, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt. Ez finoman fogalmazva túlzottan nem is sikerült neki, nem véletlen, hogy korábban belebukott az áhított teátrista mesterségbe. Videóján – Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár esete után szabadon – spanyolországi titkos légyottot ábrázolva, alkoholtól átitatott belsővel láttatta önmagát. S hogy lábáról valami biztosan levegye, még kokaint is csempészett bűzlő emésztőrendszerébe.

A drog mostanában amúgy is divatos téma. Akár úgy, ahogy a kispesti szociknál a nyitott szemmel élők akár láthatták is a gazdagság szegfűs pöffeszkedésének jelképeként feltűnő „kólát”, míg a sötétben tapogatózók még azt az arcot sem ismerték fel a felvételeken, akivel egyébként naponta dolgoznak, sőt fociznak, síelnek is együtt. Borkainál pedig meg akkor is meggyőződéssel állítják, hogy bizony a kokó tuti, ha arról se a látvány, se a szöveg, se egyéb adat nem tanúskodik.

Nyilván a szerző is érezte, hogy ez önmagában egy baromira unalmas, következetesen humormentes történet. Ki a fenét érdekel, hogy valaki mit vizionál egy szoba sarkában saját viselt dolgairól? Ez persze felettébb kínos egy humorista számára. Így – jobb ötlete nem lévén – belebújt Áder János bőrébe, ha már korábban is megtette, akkor is sótlanul és szürkén – miért ne tehetné meg ismét. Hátha megtévesztheti az oktondinak gondolt nézőt. S közülük ha már csak néhányan vélik úgy, hogy mindez a köztársasági elnökkel történik meg, s így rossz véleménnyel lesznek róla, akkor már nem élt hiába. A libsik meg a politikai kéjérzet cunamijának tetőfokán mindenképpen vihognak rajta. Nekik ehhez az is elég, ha Bödőcs a kisujját mutatja nekik, ’Áder’ felirattal.

Bödőcs Tibor

Valószínűsíthető, hogy a munka Youtube-on való publikálásával a szerző a függetlenség látszatát igyekszik kelteni, mert mint mondja, ő az ellenoldal kormányát is kritizálná. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az ember valójában csak a Gyurcsány vizeiben szeret lubickolni. Ha már a csendes többséget nem tudja megnevettetni, akkor legalább megéljen valamiből (valakiből).

Kötődésére erőteljesen utal, hogy a tegnap megjelent videóját a ballib média úgy nyomja ezerrel, úgy csigázza az érdeklődést, mintha tényleg érne valami. A Gyurcsány-közeli Nyugati fény például ezt a címet adta a cikkének: „Nincs kegyelem: Pusztító erejű lett Bödőcs Tibor legújabb Áder-videója.” „Bödőcs Tibor áderes-ibizás-szilveszteres paródiavideója eddig mindent visz!”, így a Zsúrpubi. „A csajokat lenyúlta a Tomi, minden mást a Lajos! – Áder János keményen bulizik Bödőcs Tibor szilveszteri videójában” – hergelt a 168 óra. „Itt az új Bödőcs-féle Áder-videó: János az oroszokkal és mindenki Emeséjével bulikázik Ibizán” – közli a soha meg nem történt „tényeket” a Magyar Narancs. Egy nap alatt tizenhárom ballib írás jelent meg a videóról, melyek közül csak egy nevezte a dolgot címében botrányosnak. A többi egytől egyig ezerrel tolta Bödőcs viccesnek szánt hazugságszekerét.

Persze, hogy Bödőcs alapvetően tényleg nem vicces, arra már egy ideje maga a szerző is rájött s ezért a tájékozatlan közönséget okolja. Maga fogalmazza meg, az a baja, hogy az emberek „nem nevetnek a poénjain”. Szerinte az emberek azért szavazzák meg négyévente az Orbán-kormányt, mert „Nem ismerik fel, hogy nem jó! Nem gondolom, hogy az emberek hülyék, de próbálom megérteni, miért látják ennyire máshogy sokan.” Ha szó szerint hülyének nem is, de „Cipollaként megbabonázott”, gyenge tudatú hipnotizáltaknak azért bátran nevezi őket, rögzítve megvető lenézését, biztos, ami biztos az Istenadta többség iránt. Ha pedig valaki rosszat ír róla, az nem feltétlenül „bértollnok”, „csak be van gináztatva a kormánypropagandával.” Azaz szintén megbabonázott állapotban van…

Hogy mi a különbség a hülye és a megbabonázott között? Fogalmam sincs, ezt döntsék el Önök!

Kérdés persze, hogy miért áll ki a megbabonázottak elé még szilveszterkor is? Én a megélhetésre tippelek. Érdekes, hogy valamiért Bödőcs műsorára leginkább Budapest liberálisai váltanak jegyet, az ország többi részében kínosan marginális iránta az érdeklődés. Nincs egyedül. Gálvölgyi János fellépésére tavaly 10 jegyet vettek meg Kaposváron, le is vették műsorról. Talán nem is vagyunk annyira megbabonázva, ugye?

Valójában itt tehetjük föl a kérdést, egyáltalán mit keres Áder János Bödőcs legújabb videójában? Esetleg épp ugyanannyit, mint Nagy Blanka elhíresült gyalázkodásában, amikor az akkor még gimnazista „hölgy” arra intette a köztársaság elnökét, hogy álljon hátrébb és „b…sza arcon magát”. Nyilván, ha nem az államfőről szájalta volna ezt, akkor ma senki nem tudná az országban, ki az a Nagy Blanka, s nem ölelte volna ezután keblére a politika liberális része, szintén Gyurcsánnyal az élen.

Valószínűsítem, hogy Bödőcs is így lehet a dologgal. Botrányos videójában, a nagyobb érdeklődés kedvéért egyszerűen fölmászott Áder János hátára, hogy ott fényezze magát. A nagy magyar „diktatúra” kellős közepén. Ha például Kovács János öntőmunkásról videózott volna, akkor persze senkit nem érdekelne a történet. Ahhoz egy Hofi kellett, hogy Majakovszkij soraiból poént csináljon. Emlékeznek: „Megjövök fáradtan, meghalni szeretnék, sem scsí, sem tea nem vidít, mint máskor… – én a teán halálra szoktam röhögni magam.” Ja, persze, ehhez egy Hofi kellett. Hiába hívják Bödőcsöt a pályatársak kis-Hofinak, a felkenés önmagában kevés. Ahhoz tartalom is kell. Igaz, a kettős mérce mindent megold.

Száz szónak is egy a vége. Ez a szilveszteri durranásnak szánt Bödőcs-petárda még csak nem is pukkant. Alaposan besült. Ezzel csak olyan körön belüliek szórakoztatják magukat, mint Thuróczy Szabolcs, a videóban gyanús orosz alakot játszó színészhaver, aki a Facebookon ezzel a botrányos produkcióval kívánt boldog új évet az övéninek. Thuróczy, Bödőccsel egyetemben bizonyára nem osztja Woody Allen híres gondolatát, miszerint: „Sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik elfogadna engem tagnak”.

 Fotó: Facebook

Tizenhetedik