Dunai Mónika Orbán Viktor és Rogán Antal társaságában
Végre nemcsak tervekről, hanem konkrét kormánydöntésről is be lehet számolni a Ferihegyi úti Szakrendelővel kapcsolatban. A minap határozott a kabinet arról, hogy az Egészséges Budapest program kertében 1,7 milliárd forinttal támogatja a kerületi szakrendelő bővítését, megújítását.
Emlékezetes, még bőven az MSZP-SZDSZ vezetés volt a városrész kormányrúdjánál, amikor tervezőasztalra került a Ferihegyi úti szakrendelő bővítésének ügye, ám a Demszky-féle fővárosi vezetésnek egy lift beszerelésénél nem futotta többre sem erejéből, sem a liberálisok legendás szociális érzékenységéből. Aztán jött 2006-ban a Fidesz, de tíz év alatt legfeljebb bíztatni tudta a lakosságot, hogy hamarosan lesz a bővítésből valami. S amikor a sok hitegetés után a rákosmentiek már kezdtek végképp lemondani a Szakrendelő megújításáról, megérkezett a szívdobogtató hír. Orbán Viktor – Dunai Mónika országgyűlési képviselő erőteljes lobbimunkája révén és Riz Levente polgármester szívós háttérmunkájával ¬– megoldotta a kerületi egészségügy központi kérdését. Előbb nyilván nem is oldhatta meg, mert a szocialista-liberális országlás 2010 előtt annyira legatyásította az országot, hogy hamarabb egyszerűen nem jutott rá pénz. Igaz, a kormányfő nem is szólt az ígéret hangján róla egy szót sem.
Egyelőre portálunk annyit valószínűsít, hogy a tervek várhatóan 2018 őszére készülnek el. Szó van arról, hogy nem ráépítéssel, hanem egy új épület emelésével bővítik a szakrendelőt. Erről azonban még nincs döntés. A terület tulajdoni rendezése megtörtént, s nem áll az építkezés útjába az előírt parkolók megépítésének lehetősége sem, erre is rendelkezésre áll a szükséges terület. A kivitelező keresése jövő ősszel kezdődhet, a beruházás befejezése inkább 2020-ra, mint 2019 végére várható.
Dunai Mónika nyilván a jövőben is rajta tartja a szemét a projekten. S ha áprilisban ismét bizalmat kap a választóktól, akkor nem lehet gond a megvalósítás kormányzati felügyeletének menedzselésével sem.
A szakrendelő-fejlesztések közül elsőként – még tavasszal – a Bajcsy-Zsilinszky Kórház területén létesülő új szakrendelő építését hagyta jóvá a kormány 3,8 milliárd forintból. Ezzel együtt őszig összesen 24 milliárd forintot biztosított a kormány hét intézmény átalakítására, felújítására, modernizálására: a már említett X. kerületben, a II., a XI. és a XIV. kerületben, Szigetszentmiklóson és Veresegyházán, valamint egy új szakrendelő kialakítására a XII. kerületben, ahol a járóbetegeket jelenleg főként a Szent János Kórház egyes osztályain látják el a kórházban ápoltakkal együtt.
Egy újabb, közelmúltbeli döntésével pedig a kormány további kilenc fővárosi és Pest megyei szakrendelő fejlesztését hagyta jóvá, több mint 18 milliárd forintos támogatással. Ebből 1,7 milliárdot is meghaladja a XVII. kerületi, míg megközelíti az 1,4 milliárdot a nagykátai szakrendelő fejlesztésére fordítható összeg, a XVI. kerületi szakellátás korszerűsítésére, bővítésére pedig több mint 1,2 milliárd jut.