Ötven év az egészségügyben

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Dr. Horváth Ibolya gyermekorvos kapta az ez évi ’Rákoscsabáért’ díjat. Az ünnepi műsor háziasszonya Bényi Ildikó televíziós műsorvezető volt, melyen részt vett Horváth Tamás alpolgármester is.
A kitüntetett életútját, szakmai pályafutását méltató beszédet pedig dr. Füzesi Péter rákoscsabai önkormányzati képviselő mondta. Kiemelte, hogy Ibolya néni Rákoscsabán is született, édesanyja varrónő, édesapja pedig lakatos volt. Nagy szegénységben éltek, s a kislány 10 éves korában határozta el, hogy orvos lesz. Édesapja mindig azt mondta neki, ha sokat tanul, mindent elérhet. Orvosi diplomáját 1972-ben szerezte meg, gyermekorvosi oklevelét pedig 1976-ban. Ebben az évben került vissza a kerületbe is, ahol aztán 33 éven át dolgozott.
A díjat Riz Levente polgármester adta át a kitüntetettnek, aki a Csorba Katalin által készített emlékplakettet, valamint Budai Gyula grafikus művész díszoklevelét is átvehette.
Köszönő beszédében a doktornő hangsúlyozta, hogy az első érdem azoknak jár, akik lehetővé tették számára ezt az elismerést. Elmondta, hogy 50 évet töltött az egészségügyben, ebből 43 évet gyermekek között. Számára pedig nincs nagyobb öröm, mint egy kis csecsemőt először kézbe venni. De munkája során nemcsak ő hatott a gyerekekre, hanem azok is hatottak rá: formálták ugyanis az ízlését. Elmesélte, hogy egyik alkalommal például a fodrász rábeszélte a vörös hajra. Mikor ez megtörtént, a legjobban az első rendeléstől félt, s nem is alaptalanul. Az egyik kis páciense ugyanis amikor meglátta az új hajszínnel, rémülten kiáltotta a nagymamájának: jézusom, a doktornőnek piros a haja! De sokat köszönhet a családjának is, akik megértő támogatása nélkülözhetetlen minden sikeres ember számára.
 

Egyéb kategória