Dunai Mónika és Riz Levente a rászorulók számára adja a meleg ételt
Rákosmente Önkormányzata és a Rákosmenti Adományház Egyesület szervezésében Dunai Mónika országgyűlési képviselő és Riz Levente polgármester ételt osztott november 4-én a fedél nélkülieknek, a hátrányos helyzetű családoknak, valamint az egyedül élő, kis jövedelmű nyugdíjasoknak. A több éve tartó hagyomány tehát folytatódik.
A mintegy 200 adagnak megfelelő babgulyást Szabó Tiborné önkormányzati képviselő biztosította, emellett pedig zsíros kenyeret és almát is kaptak a rászorulók. Az eseményen közreműködött a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi Egyesülete is.
Az ételosztás 2016. december 22-én, csütörtökön, illetve december 23-ig, minden pénteken 13.00 órától veszi kezdetét a Polgármesteri Hivatal és a Kormányhivatal épülete közötti területen. Ezt követően 2017. január 6-án folytatódik a kezdeményezés, mely egészen február végéig tart.