Hamarosan elkészül a régen várt lift a Péceli úti rendelőben

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

\"\"

Ott jártunkkor építőmunkások dolgoztak a Péceli út 190. szám alatti gyermek és felnőtt háziorvosi rendelő épületének hátsó, a parkoló felőli oldalán. Érdeklődésünkre elmondták, hogy most éppen a lépcsőlejáratot hozzák rendbe, ahol majd a vészkijárat lesz. De a nyílászárócsere is folyamatban van, s így az alsó ablakokat is újakra cserélik. Sőt, az épület utcafrontján ők fogják megépíteni az újonnan létesítendő lift aknáját is.
Az emeletre érve magas és meredek lépcsővel kellett megbirkóznunk, ami még egészséges állapotban is komoly odafigyelést igényel. Hát még ha valaki éppen betegen, lázasan vagy éppen valamilyen fájdalmat tűrve jön az orvoshoz! A hosszú folyosón már betegek várakoztak a hamarosan kezdődő fogászati rendelésre. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy nagyon sok beteg várja a lift megépítését, mert nehéz nekik feljönni az emeletre. Ezért többször előfordul, hogy a háziorvosnak ki kell mennie a beteghez, mert ellenkező esetben a páciens nem tudna felmenni az emeletre. A fogászati ellátást illetően viszont sokkal nehezebb a helyzet, hiszen a kezeléshez szükséges gépeket, berendezéseket nem tudják kivinni a helyszínre. S mivel a környéken igen sok az idős lakó, ezért van nagyon nagy szükség az épület akadálymentesítésére és a liftre is. Gyakran előfordul az is, hogy a fekvőbeteget nem tudják itt ellátni s más intézménybe kell küldeni, mint például a VIII. kerületi Mária utcába, ami körzetileg illetékes, vagy pedig a nemrég felújított s nagyon jól bevált Egészségház utcai rendelőbe. Ez az áldatlan állapot nemcsak az ide járó betegeknek és az itt dolgozóknak jelent problémát, de nehezíti a mentősök munkáját is, akiknek nem is egyszer a kórházba szállítandó beteget fejjel lefelé tartva kellett levinniük a meredek lépcsőn.
A 68 éves Jakab Sándorné, Margitka járókerettel érkezett dr. Molnár Anikóhoz a fogászati rendelőbe, ahová neki szinte egy családi programot jelent feljutni. De hasonlóak a nehézségek, ha a háziorvosához, dr. Szakács Andreához kell mennie is. Ilyenkor a férje otthonról kocsival elhozza a rendelőig, majd a járókocsival külön felmegy az emeletre, míg Margitka lassan, botra támaszkodva követi. Amikor pedig hazafelé indulna, először telefonon értesíti a férjét, aki ismét bejön a rendelőbe, leviszi a járókocsit a földszintre, Margitka pedig ismét szép lassan követi, botra támaszkodva. Mint mondta, húsz éve jár ide orvoshoz, ami az utóbbi időben még nehezebbé vált, hiszen mintegy fél éve már protézis is van a térdében, októberben pedig derékműtétet fognak rajta végrehajtani. A liftet pedig sok hozzá hasonló problémával küszködő lakossal együtt már nagyon várja. Amint mondja, korábban a Bajcsy kórház elfekvő osztályán dolgozott, ott sokat kellett a betegeket emelgetnie, ami nem tett jót neki sem. A lift hiánya azonban nemcsak a betegeknek, de az itt dolgozóknak is problémát jelent. Amelyik alkalmazott például asztmás vagy bottal jár, nagyon nehezen birkózik meg nap mint nap a rengeteg lépcsővel. Dr. Füzesi Péter, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy Rákosmente vezetése tisztában van mindezekkel a problémákkal.  Így a tervek szerint hamarosan elkészülő felvonóval az önkormányzat enyhíteni szeretné a környéken lakók nehézségét, ezzel is gondoskodva az idősekről s minden rászorulóról. A lift megépítése és egy WC kialakítása, a bejárati nyílászárók és a külső járdaburkolat cseréje, új bejárati szélfogó kialakítása, a meglévő és az új épületrész összekapcsolása, a szükséges gépészeti hálózat kiépítése szaniterekkel, valamint elektromos hálózati szerelvények építése a rendelő felújítási munkálatainak első fázisát alkotják. A második fázisban a bejáratok előlépcsőjét alakítják át, s kiépítik a csatlakozó előtetőt. A korábbi munkálatok során kimaradt ablakokat újakra cserélik, valamint hőhídmentes alumínium nyílászárók lesznek a bejárati ajtók is. Utólagosan hőszigetelik a külső falakat is, valamint akadálymentes megközelítést alakítanak ki térkőburkolattal és rámpával.
A közelben lévő Ede utca ezidáig Budapest utolsó földes utcái között szerepelt. A közelmúltban azonban ez az állapot megszűnt, mivel befejeződött az útburkolat bitumenpermettel való ellátása. A napsütéses szeptemberi napon kinti munkákat végző lakók elmondták, hogy korábban bizony nagy volt a por, a sár és a kátyú errefelé. Mára szerencsére mindez megszűnt, aminek örülnek az emberek. Az útpadkára terített színes murva pedig esztétikus keretet ad az úttestnek. Viszont megfigyeltek egy kellemetlen kísérőjelenségét is: azóta több lett az errefelé száguldozó autó is. De ez nem tudja elvenni a kedvüket, amit még az is fokoz, hogy nemrégiben szintén megépítették a csatornahálózatot is, amit 2016-ra ígértek s a terveknek megfelelően el is készítettek. Amint az utcában lakó Boldizsár Andrásné elmondta, remélik, hogy a megújult út nemcsak szép és jó, de tartós is lesz. Ezt a reményt dr. Füzesi Péter képviselő azzal támasztotta alá, hogy a korábbiakhoz képest megnövelték a permet bitumentartalmát, ami várhatóan ilyen irányban is javulást fog hozni.
Szintén az Ede utcában lakik Boda Erzsébet, aki egész eddigi életét is itt élte le, hiszen itt született, s innen járt a közeli Jókai iskolába is. Amint elmondta, nagy könnyebbséget jelent számukra mind a bitumenpermetezés, mind pedig a csatornázás, mely munkák óriási eredményt jelentenek dr. Füzesi Péter képviselővé választása óta. Korábban minden csupa por, kosz és sár volt olyannyira, hogy a gyerekekkel nem lehetett átmenni a túloldalon lévő járdára sem. Remélhetőleg a hideg tél sem fog majd kárt tenni az elvégzett munkában. Férjének a kivitelezés idején éppen itthonról végzendő munkája volt, így figyelemmel tudta kísérni a folyamatot. Örömmel tapasztalta, hogy nem spórolták ki a permetből az előírt anyagmennyiséget. Sőt, amikor megkérték őket, hogy az út széli gödörbe kicsit több anyagot tegyenek, mert az így lesz szintben az úttal, szó nélkül teljesítették kérésüket. Ennek köszönhető, hogy ahová korábban nagy esők idején befolyt a víz, mára már megszűnt.
Az elmúlt időszakban összesen tizennégy utcát csatornáztak Rákoscsabán és tizenkét földes utcát láttak el bitumenpermetes borítással. Ebben az évben a Gerencsér utca, a Kendő utca, a Gerecsehida utca, az Ecsedháza utca, a Gyeplős utca és az Ede utca kapott ilyen burkolatot. A munkálatok értéke közel százmillió forint volt.

Egyéb kategória