MégEgyKör farsangi buli volt a Csekóban

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Fénykard forgatása helyett a dallamok csatába küldésével küzdött meg a győzelemért a jelmezes zenekar

\"\"

Jelmeztelenül. Az első húsz perc után fogytán volt a levegő a maszkok alatt… 

Hangulatos farsangi bulit tartott tegnap este a Mégegykör zenekar a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. A farsangi mulatsághoz illően sokan különböző jelmezekben vettek részt az eseményen.
A maskarák viselésében élen járt a zenekar, amelynek tagjai a Csillagok háborúja című filmsorozat alakjait idézték a rohamosztagosoktól a korifeusokig. Most avatták föl a zenekar új háttérmolinóját, amelyet a képeken jól látni, amelyen divatos betűkből írták ki az együttes nevét.
A nézőtéren is változatos figurák tűntek föl. Sorakoztak apácák, orvosi asszisztensnőnek öltözött szőke parókás, vastag lábú férfiú csapta nekik a szelet. Ő pedig az előzenekari szerepkörben muzsikáló DJ, Bolvári László számára tűnt vonzó célpontnak, akivel – mint mondta többször a színpadon, mikrofonba – jó lenne megismerkedni. Szóval jókedvűen telt az idő. Vallásháború sem tört ki az arab sejknek öltözött bulizó és a katolikus pap között. A görcsöket, a megbúvó rossz érzéseket föloldotta a jól csengő dalok egymásutánja.
Fogyott a sör, a bor, a pálinka, mindenféle nedű tehát, amelynek a „neve” a betűvel kezdődött. Az élőzene után volt tombolahúzás, megválasztották az ítészek szerint legjobb jelmezt, aztán diszkózenével húzott bele a késő este a kora éjszakába. Ekkor már a zenekar tagjai is farsangozhattak, a jól végzett munka után leöblíthették a világot jelentő deszkák porát.

Egyéb kategória