Elkészült a Kőrösi főépületének korszerűsítése is

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

 

\"\"

A nagy pillanat

\"\"

Riz Levente megosztja gondolatait a hallgatósággal

\"\"

Dr. Hicz János igazgató a mikrofonnál

Ma délelőtt átadták a megújult Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium főépületét. Az iskola energetikai korszerűsítése mintegy 160 millió forintból valósult meg. Az átadáson Riz Levente polgármester és dr. Hicz János iskolaigazgató mondott köszöntőt. Részt vett az eseményen Petrőczy Dániel önkormányzati képviselő. 
Az iskola a 80-as évek elején épült, azóta nélkülözött mindenféle felújítást. A munkálatok során a főépület összes homlokzati falát hőszigetelték, a nyílászárókat korszerűekre cserélték. Megtörtént a lapostető komplett felújítása is, melynek keretében utólagos hőszigetelés és új csapadékvíz elleni szigetelés készült. Az energetikai fejlesztés eredményeként az épület üzemeltetési költségei csökkennek, ezzel együtt a környezetszennyezés is mérséklődik. Az esztétikailag is megújult épület a diákok és pedagógusok komfortérzetét is növeli.
Hicz János kiemelte, nagyon várják a felújítás folytatását, amelyekre nagyszükség van. Aláhúzta, olyan önkormányzathoz tartoznak, amely az ország egyik legsikeresebb pályázati önkormányzata. Így bízhat benne az iskola, hogy valóban lesz folytatása a beruházásoknak. Hicz János aláhúzta, az energetikai korszerűsítés komoly pénzeket takarít meg az önkormányzat, mint létesítmény-üzemelétető számára. E fennmaradó forrást a Kőrösire, illetve Rákosmentére tudja fordítani. Az igazgató üdvözölte a takarékos önkormányzat tevékenységét, s ismételten hangsúlyozta, a reményeik szerint a következőkben több hasonló beruházásban lesz részük.


***

Címer


Tegnap lelkesen avatták föl a Balassi gimnáziumban ugyanezt az energetikai fejlesztést, megspékelve B. Laborc Flóra által készített új címerrel. Nagyon szép, illő éke a homlokzatnak. Nagy kérdés, ami az egyik intézménynél sikerül, a másiknál miért nem. A ma felavatott Kőrösi iskola homlokzatán ugyanis nem az iskola hagyományos címere hirdeti a kőrösis szellemiséget, hanem – ki tudja miért – az önkormányzat logója tolakszik. Ráadásul meglehetősen megtévesztő módon, szorosan az iskola nevéhez tapadva. Mintha ez lenne az iskola hivatalos logója. Az a logó, amely még magán az önkormányzat épületén sem látható. Attól, hogy az önkormányzat az intézmény épületeinek üzemeltetője, attól még ez nem lehet jogalap a logó szerepeltetésére. Konkrétan: ahogy a Balassi homlokzatán nincs ott, se más kerületi iskolán, így itt sincs semmi keresnivalója. Nem a tudás, a nevelés szentélyét, hanem egy közhatalmi szervezetet szimbolizál, megtévesztve az iskolába érkező gyerekeket, s minden látogatót, aki felkeresi az intézményt.
Az értékes felújítás igazodik az iskola szellemiségéhez, a kirakata azonban nem. Talán sikerül változtatni rajta!

Egyéb kategória