1-1-es döntetlennel ért véget a Rákosmente-Tatabánya bajnoki labdarúgó mérkőzés az NB III. nyugati csoportjának nyitányán ma délután az Ikarus pályán. A Pesti úti pálya talajának kímélése miatt két bajnoki meccset az ikaruszos műfűvön játszik a csapat. A nyitányon jó benyomást tett a Rákosmente, kis szerencsével, ha a négy-öt ordító gólhelyzetből legalább egyet belő, nyerhetett volna, de ez most nem sikerült. A Tatabánya jó csapat, dobogóra pályázik. Az RKSK azonban jobban játszott, többet birtokolta a labdát, veszélyesen támadott, közelebb állt a győzelemhez.
Valójában azonban annak is örülni lehet, hogy a csapat egyáltalán kifuthatott a pályára az NB III-as bajnokság keretében.
Mi történt?
Egész pontosan az, hogy az egyik utánpótlás edző, az U 17 fiatal trénere nagyon vágyott arra, hogy az első csapat élére kerülhessen. Terve azonban nem vált valóra, az RKSK a tapasztalt Gálvölgyi Istvánt szerződtette a posztra. Az érzékeny ifjú tréner ezen úgy megsértődött, hogy a gondjaira bízott együttest kiszervezte az RKSK-tól. Miután az MLSZ szabályzata lehetővé teszi, hogy a 18 év alatti labdarúgók távozásához nem kell az egyesület engedélye, rábeszélte a fiatal futballistákat és szüleiket a távozásra. Mindezt a február 22-én vasárnap éjfélkor lezáruló átigazolási időszak előtti utolsó pillanatokban. Ennek valójában egy oka lehetett, kiemelni az egyesület csapatai közül az U 17-et, ami egyet jelentett volna azzal, hogy a felnőtt csapatot kizárják az NB III-ból. A magyar labdarúgás harmadik vonalában való induláshoz ugyanis megfelelő számú utánpótlás csapatot kell az utánpótlás bajnokságokban szerepeltetni. Ha nincs meg a csapatok száma, akkor a felnőtt gárda számára nem lehet szó a versenyzésről.
A kiszervezésről azonban tudomást szerzett az RKSK vezetése. Február 21-én, szombaton késő délután Papp József RKSK elnök felhívta telefonon a RTK vezetőit – Hájas Sándor elnököt és munkatársát, Szakál Bélát –, akik egybehangzóan állították, nincs tudomásuk a történtekről, náluk, az RTK-nál nem jelentkezett se az RKSK U17-es edzője, se a csapata.
Nem sokkal később azonban az RKSK elnökét megkereste Svantner István, az Ikarus BSE elnöke, s jelezte, náluk bizony felajánlkozott az edző és a csapat, versenyzési lehetőség után kutatva. Az Ikarus elnök azonban nem fogadta a társaságot, mondván, inkorrekt megoldásokhoz nem adja a nevét.
Papp József ezután – érezve, hogy baj lehet – a biztos megoldásra törekedett. Tűzoltómunkában a meglévő fiatal játékosok mellé igazolt néhányat, hogy meglegyen az RKSK újjáalakított U 17-es gárdája. Ez az utolsó utáni pillanatban sikerült is. Igaz, az eredményhez az MLSZ támogatására is szükség volt. Így sikerült bent tartani a csapatot az NB III-ban, igaz a kritikus helyzet megoldása tetemes többletkiadással járt.
Aztán jött a hidegzuhany. Kiderült, hogy az U 17-es csapat tagjai, edzőstől mégis csak az RTK állományában vannak.
Mikor Papp József megkérdezte Szakál Bélát, hogy van ez, azt a feleletet kapta, hogy az RTK nem akarta, hogy a fiatalok szétszéledjenek, elkallódjanak. Az valahogy nem jutott eszébe, hogy amennyiben az RTK nem fogadja be őket, akkor lett volna meg a társaság együtt maradásának legnagyobb esélye magánál az RKSK-nál. Néhány napja ugyanezzel a magyarázattal próbálta tisztázni az RTK szennyesét Hájas Sándor elnök is, amikor magyarázkodva Papp Józsefet fölhívta telefonon. Akkor telefonált, amikor már régen lezárult az átigazolási időszak. Ha e hívás után kezd keresgélni az RKSK, akkor biztosan ugrott volna az NB III-as szereplési jog.
Van az esetnek még egy bájos vonása. Az RKSK helyzetéről valakik „jóindulatúan” tájékoztatták az MLSZ-t. Ha a szövetség hivatalosan nem tudna róla, akkor értesüljön, nem árt az RKSK körmére nézni, hátha találnak valami szabálytalanságot. Nem találtak, mert nem volt.
Az RTK azonban kiállította saját szegénységi bizonyítványát. Tettével bejelentkezett a 2015-ös Sánta Kutya díjra, amit a kerület sportot és sportszerűséget egyaránt szerető és igénylő közvéleménye ezek után bizonyosan meg is szavaz neki. Szomorú, hogy az Ikarus BSE elnökének kellett kívülről példát mutatni, hogyan kell ilyen helyzetben egy felelős sportvezetőnek eljárnia. Az ügy pikantériája, hogy a BLSZ I-ben az Ikarus éppen tegnap verte el 6-0-ra az RTK Vasló csapatát a bajnoki nyitányon. A bajnokságban második helyen álló Ikarus nemcsak erkölcsi, hanem a pályán, sportszakmai alapon is megleckéztette a közelmúltban az NB III-ból kiesett, most az alsóbb osztályban is az alsóházban lévő, 11. helyen álló RTK-t.
Rákosmente szurkolói bíznak benne, hogy az RKSK jól sikerült felkészülési időszaka után eredményes tavasz vár a Pesti úti gárdára. Szeretnének jól szórakozni, hétvégenként győztes meccsek élményével haza térni. Szívből örülnek annak, hogy nem sikerült az RTK erkölcsmentes akciója.