A balassisok és az újlakosok is részt vehetnek a Keresztúr Nevű Települések VI. Diáktalálkozóján

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Fohsz Tivadar köszönti a vetélkedő résztvevőit

Rákoskeresztúrról és az Európai Unióról szóló vetélkedő színhelye volt ma délelőtt a Vigyázó Sándor Művelődési Ház. A Keresztúr városrész 7. és 8. osztályos diákok számára rendezett megmérettetés szellemi megalapozója ezúttal is Szanyi Dezső tanár, helytörténész volt. A verseny legjobbjai részt vesznek a május 4-vel kezdődő héten Székelykeresztúron a Keresztúr Nevű Települések VI. Nemzetközi Diáktalálkozóján, ahol a Keresztúr nevű települések Európai Uniós és helytörténeti vetélkedője döntőjét rendezik meg.
A mai eseményen Fohsz Tivadar alpolgármester mondott köszöntőt. Emlékeztetett rá, a Keresztúr Nevű Települések találkozói 15 éves múltra tekintenek vissza. Idén a felnőttek július utolsó hetében, augusztus első hétvégéjén jönnek össze Székelykeresztúron. Vannak hírek arról, hogy jövőre ismét Rákoskeresztúr lesz a helyszín, de mint Fohsz Tivadar aláhúzta, erről még korai beszélni.
A négy keresztúri iskola csapatainak mai versenyében a balassisok vitték el a pálmát 87 ponttal, nyomukban lihegett az újlakosok gárdája 86,5 ponttal. Látva a szoros eredményt, a kerületvezetés úgy határozott, hogy mindkét csapat elnyerte a jogot a döntőn való részvételre Székelykeresztúron a Keresztúr Nevű Települések VI. Nemzetközi Diáktalálkozóján. 

Egyéb kategória