Süveges Gergő tévés személyiség házasságáról a Házasság Hetén

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Fohsz Tivadar a házasságról, egy férfi és egy nő megkerülhetetlen életközösségéről beszél

A Házasság Hete fő célja a házasság mint életre szóló elkötelezettség, szövetség megerősítése. Rákosmentén 3. alkalommal evangéliumi gyülekezetek (Keresztúr Baptista Gyülekezet, Üdvhadsereg, Rákosmenti Omega Gyülekezet, Keresztúri Biblia Szól Közösség) összefogásával szerveztek rendezvényeket. Az esemény zárónapjára február 14-én a Vigyázó Sándor Művelődési Házban került sor. A program középpontjában az ismert televíziós arccal, a négygyermekes Süveges Gergővel és feleségével, Rudon Margittal való beszélgetés állt. A kétgyermekes műsorvezető házaspár: Sáfrány Tímea és Sáfrány Andor kérdezte őket a házasságbéli együttélés részleteiről.
Előtte Fohsz Tivadar, a Házasság Hete rendezvényt támogató kerületi önkormányzat alpolgármestere beszélt a Házasság Hete, ezen keresztül a házasság fontosságáról. Örömét fejezte ki, hogy a rendezvénysorozat keretében megszólalhatnak ismert emberek, akik saját példájukon keresztül olyan kérdésekre is helyes választ adhatnak, ami esetleg nem mindenkinek jut eszébe. Felidézte: egy katolikus iskola pedagógusával beszélt a minap, aki elmondta, van olyan osztály, amelyben egyetlen gyermek sem érkezik teljes családból. Vagy egyedül neveli őt a szülő, vagy válás(ok) után került a gyermek valamelyikükhöz. Fohsz Tivadar kiemelte, az adatok szerint ma nőtt a házasságkötések száma és csökkent a válásoké. Ez akár a hat éve megrendezésre kerülő Házasság Hete eseménysorozatnak is köszönhető, ami örvendetes. Utalt arra, hogy az Alaptörvény által támogatott házasság – egy férfi és egy nő kapcsolata – garantálhatja a Föld népességének fennmaradását.

\"\"

Sáfrány Tímea és Sáfrány Andor Süveges Gergőt és Rudon Margitot kérdezi

Süveges Gergő arról beszélt, hogy józan paraszti ésszel és hit nélkül is belátható, hogy a gyerekeknek édesapára és édesanyára is szükségük van. Belátható, hogy érték, ha egy családban a gyerekeknek testvéreik is születnek. Azt hiszem, fontos, hogy ne csak vallásos és hitbeli alapokon tudjuk megközelíteni a család kérdését, hanem a mindenki számára érthető értékek mentén is.
Kiemelte, tíz éve házas. A tartós házasság titkának része, hogy nagyon tudatosan és komolyan készültek arra, hogy összeházasodnak.  Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy csak addig tartják tisztességesnek fenntartani a kapcsolatukat, amíg el tudják azt képzelni a másikról, hogy a házastársuk lesz majd egyszer. Igyekeztek egymást minél többféle helyzetben megismerni, megtudni, hogyan viselkedik, hogyan reagál a másik. Biciklitúráztak sokat, árvaházba jártak, ahonnan többekkel együtt gyerekeket vittek magunkkal egy-egy hétvégére. Nemcsak a szebbik arcukat mutatták meg egymásnak, hanem látták egymást gyűrötten, fáradtan, és olykor elkeseredve is. Minden nap újabb és újabb döntést hoztak egymás mellett. Aláhúzta, jó kapcsolat nem születik magától. Ez kemény munka, amelyet nem lehet megspórolni. Dolgozni kell azon, hogy élő maradjon a kapcsolat. Ezt a munkát már a házasságra készüléskor el kell kezdeni és nem lehet benne szünetet tartani.
Gergőék nagyon sok időt próbálnak együtt tölteni, egymásra hangolódva. Egyik ismerősük szerint hetente egy óra, havonta egy nap és évente egy hét az a minimális idő, amit egy házaspárnak együtt kellene töltenie.
Azt tapasztalták, hogy ez kevés, nekik több időt kell együtt töltenünk, ami persze elég nehéz, amíg ilyen kicsik a gyerekek, mert óhatatlanul elveszik a figyelmet. De az az ő számukra is fontos, hogy érezzék: szüleik egymáshoz tartoznak és nem a gyerekeken keresztül, hanem közvetlenül tartoznak egymáshoz. Ha a házasság rendben van, akkor a család is rendben van. Nem a gyerekek feladata, hogy összetartsanak egy kapcsolatot, hiszen nekik annyi dolguk van az életben: fel kell nőniük.
Süveges Gergő szülei egyébként 18-19 éves korában elváltak egymástól. Felesége pedig ötgyermekes családból érkezett, tehát kettőjük indíttatása között van némi különbség.
A beszélgetés még sokáig zajlott. Érdemes volt meghallgatni. Érdemes volt a Házasság Hetét megrendezni Rákosmentén idén is. Remélhetőleg sokaknak sokféle hasznos gondolatot fogalmazott meg.

Egyéb kategória