Bukhár Györgyné unokájával érkezett a színpadra, hogy átvegye az elismerést
Kitüntető címeket adtak át ma délután Rákosmentén a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Az Egészséges Rákosmentéért díjat Bukhár Györgyné vezető asszisztens, míg a Szociális Ágazatban végzett kimagasló tevékenységért díjat Szedlár Lászlóné gyermeknevelő vehette át Riz Levente polgármestertől. Mindkét díj oklevéllel és emlékgyűrűvel jár.
Az ünnepségen részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő.
Riz Levente köszöntőjében egyebek közt arról beszélt, hogy
az egészségügy és a szociális terület dolgozói naponta új kapcsolatokat hoznak létre, illetve ápolják a korábbiakat. Sok idős embernek a szociális munkás, az egészségügyi szakalkalmazott jelenti a társat, akivel a legféltettebb dolgaikat is őszintén megbeszélhetik. Ez felelősségteljes, fontos munka, amelyet áthat a tisztelet, az együttérzés, a szeretet, a megbecsülés. A polgármester elismerően szólt arról, hogy Rákosmentén ez a mentalitás jellemző e két fontos humánágazat munkatársaira.
Egészséges Rákosmentéért díj idei kitüntetettje, Bukhár Györgyné a XVII. kerületben született. Az egészségügyi szakközépiskolát 1975-ben végezte el. A tanulmányaihoz kapcsolódó gyakorlati foglalkozásokat gyermekközösségekben töltötte. Munkáját a Bókay János Gyermekklinikán kezdte, majd családalapítás után helyben a XVII. kerületi szakrendelőben helyezkedett el. Az első években több osztályon is helyettesített, majd két év elteltével a reumatológiai osztályon kapott állandó helyet, azóta is itt dolgozik. Sokirányú feladat az övé a jogosítványhosszabbítástól a csontsűrűség mérésig. Az oszteoporózisos, azaz csontritkulásos betegek kezelése során meggyőződésévé vált, hogy a gyógyítás során a legfontosabb a felvilágosítás. Sok betegnek sikerült hasznos életviteli tanácsot adnia. 2007-ben elvégezte az egészségügyi menedzserképzőt. 2008-ban előadást tartott az ápolónők napján. Több alkalommal mentorálta a pályakezdő munkatársakat. Közel húsz éve látja el a főnővéri teendőket a mindennapi asszisztensi munkája mellett. 2015-ben lesz 40 éve, hogy munkába állt, ez alatt az idő alatt háromnegyed millió beteg fordult meg nála.
Szedlár Lászlóné a csecsemő és kisgyermek-gondozónő az oklevéllel kézben veszi át az emlékgyűrűt
A Szociális Ágazatban végzett kimagasló tevékenységért díjat átvevő Szedlár Lászlóné a csecsemő és kisgyermek-gondozónői végzettségét 1976-ban szerezte meg. Bölcsődei gondozónői munkája után 2000-ben jelentkezett a XVII. kerületi Önkormányzat által meghirdetett házi gyermekfelügyeleti állásra, ami a családok otthonában végzendő kisgyermeknevelői feladatokból állt. A munkakör megszüntetéséig, 2010-ig látta el ezt a feladatot. Főleg egyedülálló anyáknak segített gyermekeik ellátásában. Munkaideje folyamatos volt, a hét minden napján hívhatták, reggel 6 órától este 10 óráig. Az eltelt 10 év alatt több családnak segített, könnyítette meg gyermekük ellátását, anyák munkába-állását. 2010 óta bölcsődei kisgyermeknevelői munkakört tölt be a Mirr Murr Bölcsődében. Rendkívüli türelemmel, odaadással gondozza, neveli a gyermekeket, szükség esetén tanácsokkal látja el a szülőket, akik bizalommal fordulnak hozzá. Keze munkáját őrzi sok, a bölcsődét szebbé tevő dekoráció.
Nyugdíjba vonzulásuk alkalmával a polgármester köszöntötte Balán Adrien Gabriella gyámügyintézőt, Czinege Lászlónét, a Liget Gondozási Központ szociális gondozónőjét, Katona Csabánét, a Naplás úti területi védőnőt, Sarkadi Józsefné vezető védőnőt, Sípos Jánosnét és Takács Lászlónét, a Csibe Bölcsőde kisgyermeknevelőjét.