Közterületi italozás miatt intézkednek a járőrök a rákoshegyi Domaszék utca és a Ferihegyi út sarkán
Éjszakai járőrözésre indult tegnap este Riz Levente polgármester a kerületi polgárőrök és közterület felügyelők társaságában. Útjára elkísérte dr. Fogarasi Gábor, a közterület-felügyelt vezetője, illetve a helyi médiumok néhány képviselője.
A járőrözés célja az volt, hogy a lakossági bejelentések nyomába szegődve meglátogassa azokat a kerületrészeket, ahonnan a legtöbb lakossági észrevétel érkezik a polgármesterhez, illetve a polgármesteri hivatalba. Legtöbb panasz a kerület különböző részein található kisboltok környékéről, illetve a játszóterek mellett lakóktól fut be az önkormányzathoz. Ezek gyökere közös, a kisboltok környéki, közterületi alkoholizálás, ami alapvetően tilos, az ezzel járó hangoskodás, majd az italozásból fakadó kisebb-nagyobb emberi szükségletek helyben történő azonnali elvégzése. A játszótereken „tényállást” jelent még a dohányzás, amelyet szintén tilt a törvény ezeken a közterületeken.
A tegnap este csendesen telt, a boltok általában bezártak este tízkor. Volt ahol nem, ami önmagába szabálysértés, s ennek megfelelően a járőrök meg is tették a konkrét esetben megtehető, arányos intézkedéseket. Vagy saját hatáskörben jártak el vagy továbbítják az ügyeket a polgármesteri hivatal ipari-kereskedelmi csoportjához további intézkedésre.
A tapasztalat az volt, hogy a rajtakapott közterületi italozók tudták, hogy rosszban sántikálnak. Amint meglátták a járőrkocsikat, nyomban szabadulni igyekeztek a kezükben lévő italos flaskától.
Rendszeres hasonló járőrözéssel talán még inkább elejét lehetne venni, hogy a kisboltok „meghosszabított” nyitva tartással árusítsanak. S el lehetne érni, hogy csökkenjen a közterületi italozás, a játszótéri dohányzás.
Mindezt a lakosság nyugalma érdekében.
Riz Levente polgármester Fogarasi Gábor közterület-felügyelet vezetővel beszélget a Kati vegyesbolt előtt az őrjárat tapasztalatairól