Sajtószemle az országgyűlési képviselők költségtérítéséről, illetve ellátásáról

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Dunai Mónika a tömegközlekedést választotta

Két orgánum – a vs.hu és a Blikk – foglalkozott az országgyűlési képviselők költségtérítésének igénybevételével, illetve a leköszönő honatyák ellátásával. Sajtószemle rovatunkban ezeket az írásokat közöljük. 
Havi 2-5 ezer kilométerre elegendő üzemanyagot vehetnek a képviselők arról a kártyáról, amit az Országgyűlés Hivatala biztosít számukra. A VS.hu kérésére kiadott adatokból kiderül, négyen is 200 ezer forint feletti keretet kapnak, tizenhárman viszont lemondtak a lehetőségről, és a tömegközlekedést választották.
A 199 parlamenti képviselő és 13 nemzetiségi szószóló közül eddig mindössze tizenhárman választották a tömegközlekedés lehetőségét, 99-en viszont már júniusra leadták benzinkártya-igénylésüket – derül ki az Országgyűlés Hivatala által a VS.hu kérésére megküldött adatokból (az egyik listában sem szereplő képviselők még nem nyilatkoztak, melyik lehetőséget választják, vagy polgármesteri posztjuk, miniszteri, államtitkári kinevezésük miatt eleve jogosultak szolgálati autóra).
Az új országgyűlési törvény értelmében a képviselők már nem kapnak költségtérítést, illetve választókerületi pótlékot, igényelhetnek viszont egy üzemanyag-kártyát, amelyre az autó motorjának űrmérete (legfeljebb 2000 köbcentiméterig), a lakóhelyük vagy a választókerületük Budapesttől mért távolsága, illetve a választókerület nagyságától függő összeget tölt fel az Országgyűlés Hivatala. Alternatívaként választhatják a tömegközlekedést, költségeiket a törvény szerint a parlament megtéríti.
A 99, benzinkártyát kérő képviselő autózásához júniusban 11,6 millió forintos keretet biztosított az Országgyűlés hivatala. A legtöbbet – havi ötezer kilométert – öt képviselő vezethet: a jobbikos Apáti István (Mátészalka) és Bana Tibor (Szentgotthárd), a fideszes Vitányi István (Berettyóújfalu), illetve az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó (Kaba) és Legény Zsolt (Vásárosnamény). Közülük hárman – Apáti, Legény és Vitányi – kapnak havonta 200 ezer forintnál nagyobb keretet, nyilván az ő autójuknak van a legnagyobb motorja.
A legnagyobb összeget, 229 ezer forintot a KDNP-s Hargitai János autózgatja el, aki Nagynyárádon lakik. Elvileg csak 4500 kilométerre elegendő üzemanyagra jogosult, de biztosan sokat fogyaszt az autója, mert a fenti összegből a NAV hivatalos, júniusi elszámolási árán 535 liter üzemanyagot vehetne. A legkevesebbet, 200 kilométerre elég üzemanyagot, vagyis júniusban körülbelül 57 ezer forintos keretet a budapesti képviselők – köztük Gyurcsány Ferenc – kapják. Ebből az 57 ezer forintból 134 liter gázolajat vehetnek.
A tömegközlekedést választotta négy fideszes (Dunai Mónika, Kovács József, Kovács Sándor és Pánczél Károly), három jobbikos (Farkas Gergely, Kulcsár Gergely és Szávay István), két MSZP-s (Törő Gábor és Velez Árpád), két független (Szabó Szabolcs az Együtt-PM, Vadai Ágnes a DK részéről), illetve két nemzetiségi szószóló (Kissné Köles Erika a szlovén, és Koranisz Laokratisz a görög kisebbség képviseletében). Az adatok megküldésekor még nem lehetett tudni, mekkora összeget kérnek és kapnak a költségeik fedezésére.
A Blikk írja, hogy már biztossá vált, több mint 500 millió forintos hathavi ellátással számolhatnak a parlamentből leköszönő politikusok. Az Országgyűlés hivatalos listát küldött lapunknak, amelyből kiderült: tucatnyi képviselő kapott bruttó hárommillió feletti összeget.
Mint megtudtuk, honatyáink maguk dönthették el, hogy egy összegben, vagy havi bontásban kérik „ellátásukat” a következő hat hónapban. A 215 távozó közül 169 képviselő azonnal zsebbe kérte a teljes járandóságát, 46-an a hat hónapon át történő utalást választották.
– Azért kérték egy összegben képviselőink a pénzt, mert azt könnyebben lehet mozgatni – mondta el a Blikknek Kiszelly Zoltán politikai szakértő, aki hozzátette: egy átlagmagyar számára természetesen egy ekkora egyszeri összeg elérhetetlennek tűnhet, és visszás érzéseket kelt.
A nyugdíjasok is jól jártak, mind a tizenkilenc korosabb képviselőnek összesen csaknem 51 millió forintot utalt át az Országgyűlés.
Az sem hat meg sok embert, hogy a politikusok valahol saját csapdájukba estek. A „pofátlan végkielégítések” ellen hozott különadó miatt – amelynek mértéke eredetileg 98 százalékos volt – jussuk kétmillió forint feletti részéből alig látnak valamit. Igaz, az idén ezt a különadót 75 százalékra mérsékelték, ez súlyos százezreket jelent pluszban.
A legtöbbet bezsebelő Kocsis Máténak (Fidesz) például bruttó 4,8 millió jár, amiből valamivel több mint kétmillió marad meg tisztán. Ám a VIII. kerület polgármesterének pénzéből inkább a városrész profitálhat. – Józsefvárosi általános iskoláknak ajánlottam fel a teljes összeget, az ott tanuló gyermekek tehetséggondozására. Az iskola vezetése mindig egy adott programra, például egy matekverseny rendezésére kérhetnek le belőle – mondta el a Blikknek Kocsis.
A második legnagyobb összegre Mile Lajos (LMP) számíthat. Közel 4,4 milliójából 1,9 milliót kap kézhez. – Megtartom a juttatást – mondta korábban terveiről szűkszavúan Mile. Hasonlóan nyilatkozott a Blikknek a listánkon szereplő többi képviselő is.
Lemond viszont közel nettó 1,8 milliós jussáról Ujhelyi István is (MSZP), aki az európai parlamenti választás után pályáját az EP-ben folytatta. – A párt választási kampányát támogattam ebből az összegből – állította lapunknak Ujhelyi, akit Brüsszelben értük utol. Lapunknak elmondta, már be is fizette az összeget.

Egyéb kategória