Szülői bál az áldott gyermekekért

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Dr. Balog Ádám MNB alelnök-apuka volt a díszvendég

A család, az összetartozás, az egység fontosságáról szólt a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium által hatodik alkalommal megrendezett szülők és a tanárok jótékonysági bálja tegnap este a Vigyázó Sándor Művelődési Házban.
Díszvendég a szülői minőségben is jelenlévő dr. Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt.
Sóskuti Zoltán református lelkész rámutatott, fontos az ilyen esemény, hiszen a szülők és a tanárok közös célért dolgoznak. Azért, hogy a gyermekből áldott gyermek legyen. Szülőnek, tanárnak egységben kell dolgoznia, hogy összeérjen tanítás és nevelés, hogy a gyermek olyanná váljon, aki követi az alapvető emberi, társadalomszervező értékeket. Ilyen például a házasság, mondta Sóskúti, idézve egy tréfás mondást. „A házasság arra jó, hogy megosszuk azokat a terheket egymással, amelyek a házasság nélkül nem lennének.” Aláhúzva ugyanakkor: jobb intézményt még nem találtak ki nála, így a gyerekek jövője számára is fontos a családi közösség értékelése, az egység igenlése. Ami az egység ellen hat, azon nem nagyon van áldás, mondta Sóskúti Zoltán. Gulybán Gergely görögkatolikus parókus egyebek között megjegyezte, a bál arra is jó, hogy megmutassuk, a kereszténység nem besavanyodott, magába forduló világ, a bálban nagyon is jól tudják érezni magukat a hit követői. Aláhúzta, napjainkban nagyon erős az ellenszél a kereszténységgel szemben, ami a valójában a családdal, a legerősebb emberi kisközösséggel szembeni ellenszélként is felfogható.
Dr. Balog Ádám, háromgyerekes családapaként nem a devizahitelesekről, nem a kamatlábakról, szintén a családról beszélt. Fölidézve egy tanulmányt, amelyet 60 országban, több millió ember megkérdezésével készítettek. Ebben azt tudakolták, mennyire félnek az emberek az adott országban és azt, mennyire fontosak a társadalmi hagyományok, a vallás.
Kiderült, leginkább egyes vallásos afrikai országokban félnek az emberek, mint például Ghánában. A legkevésbé félősek az USA és Svédország polgárai. Magyarország nem a legjobb értékelést „hozott össze” magának: félünk, de a hagyományok nem fontosak.
Ellenszerként a jó példaadást említette a 36 éves, egyébként a szomszédos Pécelen élő jegybanki alelnök. A jó példa az összetartó család. Akár a nagycsalád, ahol a gyerekek a hétköznapokban szívják magukba a szülőktől látott helyes, követendő utat. Ennek van jövője egy ország boldogulása szempontjából is, a fenntartható fejlődést csak is az ésszerű, összetartó társadalomból álló nemzet képes megvalósítani.

\"\"

Színpadon az RLB Varga Miklóssal

A bál fellépő művészei között köszöntötték Bokor Jutta operaénekest, Varga Miklós előadóművészt, illetve a Riz Levente és barátai együttest. Produkciójuk különlegessége volt, hogy egy dal erejéig beszállt hozzájuk Varga Miklós is, aki korábban maga is énekelte „A zöld, a bíbor és a fekete” című egykori P. Boksz slágert. Most is nagy sikere volt.
A műsor végén közös énekléssel köszöntötték 60. születésnapján Telek Lászlót, az iskola fizikatanárát.
A vacsora, a bál, a közösségépítés újabb fejezete ezután kezdődött, s tartott hajnalig.   

\"\"

A 60 éves fizikatanárt közös énekléssel köszöntötték a bál résztvevői

Egyéb kategória