A tanulmányúton részt vett balassisok Selmecbányán
A Rákóczi Szövetség 13. alkalommal szervezte meg november 8-10. között a „Felvidéki séták” elnevezésű programját, amelyre először kaptak meghívást a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákjai. A háromnapos tanulmányúton Molnár Zsolt történelemtanár vezetésével a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének 7 diákja képviselte az iskolát.
A program célja Felvidék középső részén (a bányavárosok, Bajmóc, Nyitra és a Zoborvidék), a magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése volt. Ezzel együtt kiemelt célként szerepelt, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen. Az anyaországi és felvidéki középiskolákból összesen 185 diák vett részt a kiránduláson.