Gyűlnek az aláírások a rezsicsökkentés védelmében

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Nem kellett biztatni ma sem az embereket az aláírásra. A bőrükre megy a játék.
 
Tegnap Virág Mihály önkormányzati képviselő „virágszirmait” még elfújta a viharos téltavaszi szél a Spar előtti pulttól, de ma délután már enyhébb volt az idő, így folytatódhatott az aláírásgyűjtés a rezsicsökkentés védelmében Rákosmentén, az Elágnál. Ma Hatvani Zoltán önkormányzati képviselő fogadta az aláírókat. Az aláírók kiállnak saját érdekeik mellett, a Fidesz pedig a rezsicsökkentés mellett.
Az mno.hu segítségével összefoglaljuk a mai bírósági fejleményeket, és a témához kapcsolódó információkat.
A Fidesz megvédte a rezsicsökkentést, a díjak mérséklése folytatódik – így kommentálta Németh Szilárd, a kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság keddi döntését.
A bíróság hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hivatalt. A díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat azonban mindaddig hatályban marad, amíg nem születik meg az új díjakat megállapító döntés. A bíróság jogerős határozata szerint a MEH új eljárásában sem kell figyelembe venni az indokolt költségek között az energiaellátók jövedelemadóját, a közműadót és a pénzügyi tranzakciós illetéket, azaz az energiaszolgáltatók különadóit.
 
\"\"
 
Hatvani Zoltán az aláírók gyűrűjében
Virág Mihály felvételei
Németh Szilárd budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az új döntés már rendelet lesz, így nem lehet majd bíróságon megtámadni, vagyis a családoknak egyetlen fillért sem kell visszafizetniük a rezsicsökkentéssel megspórolt pénzből. Jelezte továbbá azt is, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szab ki a GDF Suezre és az Elműre, mert olyan számlákat bocsátottak ki, amelyek sem tartalmilag, sem formailag nem felelnek meg az új számlaképnek. Németh Szilárd emellett teljes vizsgálat lefolytatására kérte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetőjét a két szolgáltató számláival kapcsolatban, továbbá kezdeményezte, hogy a hatóság monitorozza az ügyben a teljes szektort.
Fónagy János kérdésre válaszolva egyértelművé tette: a közüzemi díjak csökkentéséről a kabinet nem kíván egyeztetni, „ezt a magyar kormány saját felelősségi körében, a magyar családok és a magyar társadalom érdekében hozta és hozza meg”.
Szintén újságírói kérdésre szólt az államtitkár arról, hogy a lakossági pb-gáz-palackok árának tízszázalékos csökkentése várhatóan már néhány héten belül megtörténik.
Korábban már Orbán Viktor kormányfő is hangot adott felháborodásának, mikor a rezsicsökkentéssel kapcsolatban bizonyos cégek bírósághoz fordultak. A magyar bíróság úgy döntött, hogy a magyar kormánnyal szemben az árat emelni szándékozó cégeknek ad igazat – jelentette ki március 11-én Orbán napirend előtti felszólalásában.
A miniszterelnök március 22-én a Kossuth Rádióban már úgy fogalmazott: ha nem alakul ki együttműködés a kormány és a közműszolgáltatók között, a kabinet erőből folytatja a rezsicsökkentést. Azt mondta, a kormány szeretne együttműködni a szolgáltatókkal, ennek alapja azonban a további rezsicsökkentés, amelyet a miniszterelnök egész Magyarország sikerének nevezett.
Mint megírtuk, a hazai gáz- és áramszolgáltatók együttesen 42,9 milliárd forintnyi hasznot vágtak zsebre csak 2011-ben. Magyarországon volt a második legmagasabb a lakossági villamos áram és a lakossági gáz árszintje. A pert indító szolgáltató cégek szerint a március 14-én hatályba lépett törvény, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át a különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra, csak a következő díjmegállapításnál vehető figyelembe. Az energiahivatal álláspontja szerint viszont a fogyasztók érdekeinek megfelelően, jogszerűen jártak el a határozathozatalkor.
Ismert, két hete az Országgyűlés átalakította és rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt, ezt a kormányoldal a rezsicsökkentés megvédésével indokolta. A változtatással ugyanis a bíróságon nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybíróságon indítható jogorvoslat – írta az mno.hu.
 
Egyéb kategória