![]() ![]() ![]() |
![]() ![]() |
Bajnóczy Gábor, a Rákóczi Szövetség munkatársa tartott előadást az érdeklődő diákoknak
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban is megalakult a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete. Az 1989-ben alakult szövetség ma már több mint 170 ifjúsági csoporttal rendelkezik, s alapvető célja, hogy folyamatosan tájékoztassa a hazai és a nemzetközi közvéleményt a Kárpát-medencei magyarság életének eseményeiről, valamint ébren tartsa az érdeklődést a kisebbségi magyarság sorsa iránt. Változatos programjaival (táborok, vetélkedők, utazások, megemlékezések) részben az ismeretbővítés lehetőségét, részben pedig értékes emberi kapcsolatokat eredményezhet magyarországi és határon túli diákok között.
Farkas György, az intézmény igazgatója köszöntötte az alakuló ülés résztvevőit, utalva arra, hogy az iskola a diákutaztatási programokon és a történelemversenyeken keresztül már több éve ismeri a Rákóczi Szövetség céljait, amelyeket ezentúl az ifjúsági szervezeten keresztül szorosabban is támogatni kívánnak. Ezt követően Bajnóczy Gábor, a szövetség munkatársa vetítéses előadás keretében mutatta be a belépni szándékozó tanulóknak azokat a lehetőségeket, amelyeket a Rákóczi Szövetség a középiskolás korosztály számára nyújtani tud.
A Balassiban megalakult ifjúsági csoport jelenleg valamivel több, mint húsz tagot számlál, de a jelentkezési lehetőség folyamatos, várják a tenni akaró diákokat – nyilatkozta lapunknak Molnár Zsolt történelemtanár, a helyi szervezet alapító tanára.