A 100 éves Harsányi Károlynénak egy haragosa sem volt életében

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Harsányi Károlynét körbeveszik az ünneplők

Különleges pillanatok tanúi lehettek, akik részt vettek ma délután a 100 esztendős Harsányi Károlyné születésnapi köszöntésén. Az evangélikus egyház képviselői – Nagyné Szeker Éva lelkész vezetésével – énekszóval, alkalomhoz illő gondolatokkal ünnepelték az idős asszonyt.
Rózsika néni a hétköznapokon ágyban fekszik, csak most az ünneplés tiszteletére vállalta, hogy az asztalfőre ül.
Hamar kiderült, nagyon várta a polgármestert. A hallása az utóbbi időben megromlott, de mikor családtagjai a fülébe mondták, hogy Riz Levente köszönti őt, megeredt a nyelve. Kezébe fogta a polgármester kezét, s egy jó negyed órán keresztül mesélte neki száz esztendős élete örömeit, bánatai.
– Sajnos a látásomat is elvesztettem már, de nagyon örülök, hogy jöttek! Magát mindenki szereti! – kezdte ezzel a nem szokványos felütéssel kitárulkozását, amit csak annak fed föl valaki, főleg ilyen idős korban, akiben nagyon bízik. Érződött, ez a legfontosabb gondolat, amit mindenképpen meg akart osztani a polgármesterrel. Ezzel kezdte, nehogy kimenjen a fejéből. Beszélt a hosszú élet titkáról, ami szerinte a szeretet, a család és a hit. Megemlékezett arról, olyan szerencsésnek tudhatja magát, hogy élete száz éve alatt senkivel nem veszett össze, nincs egyetlen haragosa sem. Családja csodálatos, nagy szeretettel veszi körül, környezete minden óhaját teljesíti. Felidézte férje korai elvesztésének tragédiáját, majd pontosan beszámolt arról is, hogy a századik születésnapja alkalmából neki járó százezer forint két napja megérkezett. Félretette a temetésére.
 
\"\"


– Magát mindenki szereti itt a faluban! – kezdte vallomását Harsányi Károlyné Riz Leventének.

Dr. Rúzsa Ágnes jegyző átadta Orbán Viktor miniszterelnök Emléklapját, Fohsz Tivadar alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője pedig marcipántortával ajándékozta meg Harsányi Károlynét.
Nagyné Szeker Éva köszöntőjében a család evangélikus kötődésére utalt. Ha valaki nincs ott az aktuális istentiszteleten, akkor tudják, hogy neki nem bébiszitteri, hanem dédiszitteri feladatai vannak Rákoscsabán, az Árkádos utcában.
Az evangélikusok száz szál rózsából készített csokrot adtak át az idős asszonynak.
A háziak mézes tésztából szíveket sütöttek, rajta fehér betűkkel különféle feliratok díszelegtek. Váradi Eszter, a Hírhozó fotóriportere egy Rózsi nénis szívecskét harapott ketté, jelen sorok írójának a Figyelmesség elnevezésű sütemény jutott. Fohsz Tivadar alpolgármesternek pedig sikerült a Túlélés feliratú mézes tésztát kiválasztani.
 
\"\"
 
Választani tudni kell. Süteményt is.
 
 
Egyéb kategória