Félmaratonista lett ma az RLB zenekar dobosa és billentyűse is

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"
\"\"
 
A dobos, a billentyűs és a 0017-es. 21 kilométer lefutása után Martonosi László, Riz Levente és Riz Ádám.
 
A 0017-es, a Tizenhetedik Online titkos tudósítója jelenti a ma délelőtti félmaratonról, Siófokról 

Amikor ma reggel Pestről elindultunk, még a nap kisütött, úgyhogy bizakodtunk: Siófokon is napsütésben fogunk futni, de ebben tévedtünk. Néhány perccel az érkezés előtt elkezdett esni az eső, 7 fok volt és nagyon hűvös.
Azon tanakodtunk, hogy három vagy négy réteg ruhában fussunk, végül három réteg mellett döntött a csapat. Egy rakás rákosmenti futóval és kísérővel találkoztunk, öcsémet, Levit megismerték, köszöngettek neki sokan.
Beálltunk a starthoz (Martonosi László RLB dobos, Riz Levente polgármester és a 0017-es, titkos tudósítónk Riz Ádám – a szerk.) több ezer résztvevővel együtt, ott is rákosmenti ismerősökkel fotózkodtunk, aztán rövid ugrálás, melegítés után már indultunk is a több, mint két órásra tervezett utunkra.
Levivel együtt futottunk. Beálltunk a kicsit több, mint 6 perces kilométerekre, és nyugodtan kanyarogtunk a siófoki utcákon, és az ezüstparti szállodasoron. A versenyről tudni kell, hogy két, nem teljesen azonos nyomvonalú körből áll. Egyes részei közvetlenül a Balaton partján vezetnek, végig lehetett látni a szomorúan alacsony vízállást…
Féltávnál kicsit frissítettünk. Néhány másodperc lassítás mellett izotóniás üdítőt, banánt vettünk magunkhoz, aztán jött a második kör. Kicsit erősítettünk a tempón, aztán – 16 kilométer után – jött egy kisebb holtpont. Elkezdtünk lassulni a hűvös Balaton parti ellenszélben, és a rossz, göröngyös talaj sem segített a fáradó izmoknak. Az utolsó három kilométer nagyon kíméletlen volt. Ám amikor befordultunk a célegyenesbe, a célkapu megpillantása nagyon nagy örömet jelentett mindannyiunknak. addig azonban még legalább 700 méter hátra volt.
Végül fogcsikorgatós mosollyal befutottunk, aztán villámgyorsan kiürítettük a befutócsomag tartalmát, csoki, alma, üdítő, víz. Minden elfogyott, és persze készült néhány vidám és fáradt kép, Levi és Lala életében először félmaratonos lett, nekem már a sokadik volt.
Az eső a futás alatt végig megkegyelmezett, de 10 perccel a befutónk után ismét elkezdett cseperegni…
0017
 
\"\"
 
A Fussunk Együtt Rákosmentén sportközösség egy csoportja a rajt előtt
Egyéb kategória