![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A munkálkodók egy csoportja a Bóbita Óvoda udvarán
A Bóbita Óvoda „Tegyük szebbé óvodánk környezetét!” felhívására több szülő jelentkezett a hatalmas, fákkal teli udvarunk rendbetételére.
A Vargha Gyula utcai fronton lévő több éve összegyűlt hatalmas levélkupacot talicskával elhordtuk, amelyet már erősen összenőtt, átszőtt a platánfa gyökere. Ezen kívül a kerítés tövéből vadon nőtt, szinte már ember nagyságú bokrokat eltávolítottuk.
A közös munka során szinte megújult óvodánk udvara és környezete.
Sokat gyomláltunk, rengeteg száraz ágat, levelet gyűjtöttünk össze, néhány nagyobb bokrot megmetszettünk, sövényt nyírtunk, fűrészeltünk, az elszáradt sövények egy részét kiszedtük a földből, karvastagságnyi ágakat vittünk az elszállításra váró levélhalmaz mellé.
Egy-két apuka a homokozókat felásta, közben jókat beszélgettünk, teázgattunk.
A gyerekek udvarrészén szétszóródott homokot összesöpörtük, rá sem ismerni erre a területre.
Rózsahegyi Péter képviselő is tevékenyen részt vett az udvar rendbetételében.
Előkészítettünk a szorgos résztvevőknek egy kis frissen főzött, illatos csipkebogyó teát, ami a délután folyamán el is fogyott.
Szabó Ildikó mb. óvodavezető