Rendőrségi hírek

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"
Rákosmente szolgálatában

Lakossági bejelentés alapján, egy 3 fős X. kerületi lakhellyel rendelkező „betörő bandát” fogtak el a kerületi járőrök. A tévúton járó csapat egy Rákoshegyen lévő telephelyről – annak kerítésén átmászva – kísérelt meg ellopni elektromos kábeleket, fém huzalokat. Az eset után nem sokkal, az elfogott 3 férfi iránt személyesen érdeklődött két közeli családtagja, akikről kiderült, hogy ugyancsak közük volt a telephelyre való illetéktelen behatolásban, illetve a lopási cselekményekben. A rendőrség az 5 személyt – a gyanúsított kihallgatásukat követően – őrizetbe vette.

Egy kerületi lakostól ismeretlen körülmények között eltulajdonított „APRILA” típusú lopott motorkerékpárral közlekedett az a XVIII. kerületi lakos, akit a rákosmenti rendőrök egy közúti igazoltatás során fogtak el. Az elfogott személy a kihallgatása során zavaros magyarázatot adott arra a kérdésre, hogy kitől, és milyen körülmények között került hozzá az országos körözésben szereplő motorkerékpár. A sikeres rendőri akciónak legjobban a motorkerékpár tulajdonosa örülhetett, hisz a nagy értékű robogó rövid időn belül visszakerülhetett jogos tulajdonába. Az ügy részleteit a kerületi nyomozók vizsgálják.

A kerületi járőrök a Kaszáló utcai „új” piacnál egy erősen ittas állapotban lévő személyhez hívtak mentőt. Az ittas személy az orvosi ellátást ugyan visszautasította, de állítása szerint két ismeretlen fiatal férfi a gyűrűs ujjáról megkísérelte ellopni az arany pecsétgyűrűjét, valamint a nagyértékű arany nyakláncát. A rendőrök jelezték a „sértettnek”, hogy a gyűrűje a kezén, az arany nyaklánca a nyakában van. Ezt követően az illető azt kezdte bizonygatni, hogy akkor a nagy értékű arany karkötőjét lopták el. Az ügy pontos részleteinek tisztázása folyamatban.
  
A mentősök a Pesti úton egy bokorban eszméletlenül fekvő hajléktalan férfi személyhez kértek rendőri segítséget. Az eszméletlen személyt a mentősök felébresztették, megvizsgálták és kiderült, hogy erős alkoholos befolyásoltság alatt áll. Ezt követően az ilyenkor szokásos egészségügyi ellátásban részesítették és mivel az alkohol elvonásból eredő „betegsége” további orvosi ellátást nem igényelt, a helyszínről a férfi saját lábán távozott.

A rákosmenti járőrök kérték a mentősök segítségét annak a X. kerületi lakosnak az ellátásához, akit lakossági bejelentés alapján, a kerület egyik „számozott” utcájában a földön fekve, eszméletlen állapotban találtak a környéken lakók. A beteg férfit a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház detoxikálójába szállították a mentősök.
 
 
Bűnügyek, melyekből okulhatunk, tanulhatunk

Hivatalos személy elleni erőszak miatt fogták el azt a 26 éves részeg férfit, aki a közterületen végezte egészségügyi szükségleteit, melynek azonnali befejezésére szólította fel őt a rendőrjárőr. Az intézkedés alá vont férfi a szabálysértés tényét elismerte, a kiszabott 5.000.-Ft-os helyszíni bírságról szóló csekket átvette. A rendőri intézkedés alatt a megbírságolt személy, folyamatosan „kötözködő” magatartást tanúsított az egyenruhásokkal szemben, ám a rendőrök az ellenük irányuló trágár szavakat rezzenéstelen arccal viselték. Azonban amikor a járőrök a rendőri intézkedés befejeztével a gépkocsijukba akartak beszállni, a megbírságolt részeg férfi az egyik rendőrre hátulról rátámadt, a ruházatának és jobb karjának megrántásával megpróbálta őt a földre lerántani. A támadó személyt a helyi rendőrkapitányságra előállították, vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének alapos gyanúja miatt.
 
Rákoskerten egy szomszédok közötti vita megoldásához kérték a kerületi rendőrök segítségét. A bejelentő hölgy semmiféle eljárást nem kívánt kezdeményezni a szomszédjával szemben, akivel már hosszabb ideje rossz viszonyban van. A szomszéd most „csak” apró betondarabokat dobált át a kertjébe, valamint Őt hangos szavakkal sértegette, szidalmazta. A járőrök felhívták a szomszéd figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló cselekmények elkövetésétől. 

Egy 14 éves fiatal leány kért telefonon segítséget a rákosmenti rendőröktől, mert elmondása szerint a Pesti úton a 14 éves barátnője valamilyen régi sérelemre hivatkozással – több fiatalkorú fiú barátja szeme láttára – több alkalommal arcon és torkon ütötte, majd ezt követően több alkalommal megrugdosta. Ezenfelül – amikor a saját mobil telefonján keresztül segítséget akart kérni a helyi rendőrségtől – a bántalmazó „barátnő” még a telefonját is kiütötte az áldozat kezéből.
 
Rákosmente egyik hipermarketjének zöldséges osztályán az áruházi szemfüles tolvaj ismét kihasználta annak a helyi lakosnak a figyelmetlenségét, aki vásárlás közben egy pillanatra őrizetlenül hagyta a bevásárló kocsijában női kézi táskáját, és azt eltulajdonította. A sértett anyagi kára meghaladta a 700.000.-Ft-ot.
 
A rendőrkapitányság felhívjuk az élelmiszer- és műszaki áruházakban, hipermarketekben, bevásárlóközpontokban bevásárlókocsival vásárlók figyelmét arra, hogy a kézikocsikban elhelyezett táskáikra különös figyelmet fordítsanak! A „szemfüles” tolvajnak egy-két másodperc is elég ahhoz, hogy elemelje az őrizetlenül hagyott értékeket, táskákat, és mire észreveszik a lopást, az elkövető, vagy elkövetők – akik szervezetten, csapatosan „dolgoznak” –  már rég elhagyták az áruház területét.
 
Balesetek

A Ferihegyi útról, az Ásvány utcába balra nagyívben bekanyarodó Skoda Octavia személygépkocsi vezetője nem adta meg az áthaladási elsőbbséget annak, a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak, akit a gépkocsijának jobb hátsó sarkával elsodort. A helyszínre kiérkező mentők a balesetben vétlen kerékpárost – 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülésekkel – az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet traumatológiájára szállították további ellátásra. A közlekedési balesetben a további vizsgálati eljárást, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai folytatják le.

A Pesti úton, a Kucorgó tér irányába közlekedett az a Skoda Octavia típusú személygépkocsit vezető személy, aki feltehetően egészségügyi okok miatt eszméletét vesztette. Az eszméletvesztést követően a gépjármű vezető elveszítette uralmát a gépjárműve felett, a gépjármű immár vezetői irányítás nélkül tovább haladva áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Opel Meriva, és egy Opel Zafira típusú személygépkocsival. A baleseti helyszínelés során a még mindig eszméletlen állapotban lévő gépjármű vezetőt és annak utasát – akinek a baleset következtében a jobb alkarja törött el – a mentők az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították további ellátásra.  A közlekedési balesettel kapcsolatban a további vizsgálati eljárást, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai folytatják le.  

 
Egyéb bűncselekmények

Rákosmentén az elmúlt héten két alkalommal, egymástól több km-nyi távolságra lévő helyszínen lopott el ismeretlen tettes vagy tettesek, több darab öntöttvasból készült Fővárosi Csatornázási Művek feliratú szennyvízcsatorna fedelet. Az ALDI áruház mögötti füves területről 2 db, míg a rákosligeti vasúti átjáró utáni földútról 8 db csatornafedél tűnt el ismeretlen körülmények között. A lopási kár megközelíti a 170.000.-Ft-ot.   
 
Ezzel a típusú vagyon elleni bűncselekményekkel az elkövetők csak elenyésző, csekély anyagi haszonhoz juthatnak, hisz a jogszabályok tiltása miatt, elvileg a fémkereskedéssel foglakozók, egyéni vállalkozások, vagy cégek, semmilyen címszó alatt nem vehetik át az öntöttvas csatorna fedeleket, és nem fizetnek hulladék fém kategóriába eső összeget az azt behozó személyeknek. A jogszabályok szigorítása miatt a fémkereskedéssel foglakozó cégeknek, az ilyen jellegű „hulladék” fém befogadását azonnal jelenteniük kell a hatóságoknak, ellenkező esetben orgazdaság elkövetésével, valamint a tevékenységük ideiglenes szüneteltetésével, esetleg határozatlan idejű felfüggesztésével kell számolniuk. 
 
A csatornafedelet eltulajdonító személyek, a Fővárosi Csatornázási Műveknek, – mint tulajdonosnak, és egyben üzemeltetőnek- okoznak többszázezres nagyságrendű anyagi kárt. Ugyanakkor a lopást elkövető személyek a csatornafedelek jogtalan eltávolításával az anyagi károkozáson kívül, az arra járó személyek életét, testi épségét, egészségét is veszélyeztetik.
 ———————————
Állampolgári bejelentés alapján a Cinkotai út és Vidor u. kereszteződésnél rendőri intézkedés alá vont a rákosmenti rendőrség egy biharkeresztesi és egy kistarcsai lakost, akiket a rendőrség előállított, mert megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy megjelentek a Liget sor alatt található bekerített szántónál és a területet határoló drótkerítésből kb. 25-30 métert fogóval levágtak, majd a fonatot és kettő darab tartó oszlopot eltulajdonítottak, azt a birtokukban lévő kézi kocsival a helyszínről elvitték.

Egy kamionsofőr szállítmányozási cégének kerületi telephelyén a melegben rosszul lett, az általa vezetett járműszerelvénnyel többször nekitolatott az egyik raktárépületnek. Alkoholszondás ellenőrzés negatív eredménnyel zárult. A kerületi rendőrök a gépkocsivezetőhöz biztonsági intézkedéskeretében mentőt hívtak, akik a helyszínen megvizsgálták, közölték a pácienssel, hogy a hőség okozta képzavart pihenéssel tudja a fáradt szervezete leküzdeni.

40 éves hajléktalant fogott el a rákosmenti rendőrség a Pesti út 43 szám előtt, aki ellen a Fővárosi Bíróság Büntetés-végrehajtás Csoportja elfogatóparancsot adott ki. A személyt büntetésének letöltésére a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

Egy kerületi asszony tett feljelentést egy ismert elkövető ellen, aki zárlakatossal nyittatta ki a Pesti út egyik társasházi lakásának bejárati ajtaját, majd annak zárszerkezetét lecseréltette. A lakásból kb. 180.000,-Ft értékben ékszereket, illetve kb. 40.000,-Ft értékben ruhaneműket tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár kb. 220.000,-Ft. A gyanúsított dolga végeztével önként jelentkezett a rendőrkapitányságon, ahol elmondta, hogy korábbi élettársi kapcsolatuk miatt kizárólag személyes dolgait vitte el az ingatlanból.

Rákoskeresztúr városközpontban két férfi szóváltásba keveredett és az egyik több alkalommal, ököllel arcon és fejen ütötte, majd ellökte a másikat. A kerületi rendőrség biztonsági intézkedés keretében mentőt hívott, azonban a sérült a kórházi ellátást visszautasította.

Egy szemfüles nő a Medical Center mögött észlelte, hogy számára két ismeretlen személy egy motorkerékpárt nézeget, majd elindultak egy gépkocsival, és egy lomtalanításkor kidobott szemétkupacra egy fekete színű táskát dobtak. A bejelentő a táskát a rendőrkapitányságra behozta. A rákosmenti rendőrség megállapította, hogy a táskát gépkocsi lopás során tulajdonították el a XIV. kerületben, s a benne lévő útlevél rendőrségi körözés alatt áll.

APesti út 36-38. sz. alatti „One Euro” üzlet kirakatába egy ittas állapotú férfi esett be, melynek következtében a kirakat oldalsó üvege betört. A sérültet mentő szállította el az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe. A rend őrei az üzlet tulajdonosának elérhetőségét a kirakatban nem találták, ezért értékmegóvás miatt, az alkalmazott megjelenéséig, több órán át biztosították a helyszínt.

Hajnali negyed egykor három huszonéves fiatal bemászott egy rákoskeresztúri portára, amit a bejelentő észrevett, és rendőrt hívott. Egybehangzó elmondásaik szerint a Vanília utcában születésnapi bulin voltak, ahonnan cigarettáért indultak a Shell üzemanyagtöltő állomásra, és ekkor akartak átvágni a telken. A ház tulajdonosa magánlaksértés miatt kíván eljárást indítani.

A Kalmárvölgy utcában ismeretlen személyazonosságú eszméletlen idős hölgyhöz hívtak rendőri segítséget a kiérkező mentősök, akik megállapították, hogy az ott lakó néni rosszul lett és elesett. Az idős sérültet eszméletlen életveszélyes állapotban szállították a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba.
 
Lomtalanításkor szabálytalanul kihelyezett hulladékhegy árnyékából egy 16 éves abai lakost a járőrök előállítottak, mivel nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni. Adatai ellenőrzése után az előállítottat a rendőrkapitányságon egy hozzátartozónak panasz és sérülésmentesen átadta a rendőrség.

Az 536. utcában kora esti órákban egy nő bántalmazott egy férfit, melynek során az sérüléseket szenvedett. A rákosmenti rendőrség biztonsági intézkedés keretében mentőt hívott.

Bűnügyek, melyekből okulhatunk, tanulhatunk

Július 7-én 20 éves nőt ejtett át ismeretlen tettes, azzal, hogy mobiltelefonján 750.000,-Ft-os Vodafonos nyereményjátékra hivatkozva megkérte a károsultat, hogy 3 db telefonszámra összesen 40.000,-Ft-ot töltsön fel bankautomatán keresztül.

Elmű Zrt. képviseletében tettek bejelentést, mely szerint július 10-én hajnali órákban a Rétvége u. M0 felőli részénél ismeretlen tettes áramátalakító transzformátort a betonoszlopról leszerelte, s a benne lévő rezet eltulajdonította. A lopási kár 50.000.-Ft feletti, a rongálási kár megállapítás alatt.
Hasonló cselekmény történt pár nappal később. A Pesti út 474. szám alatti TSZ bejárattól kb. 400 méterre, kerítéssel körülvett, 5 méter magasan lévő transzformátort ismeretlen tette lerántotta, azonban eltulajdonítani nem tudott belőle semmit. A rongálási kár: kb. 1.000.000 Ft.
 
A Kertművelő utcában lakó fiatal nőt károsított meg ismeretlen tettes, aki a nyitott bejárati ajtón bejutva eltulajdonított a hűtőszekrény tetején lévő Nokia X2 típusú mobiltelefont. Lopási kár kb. 28.000.-Ft.

A Kaszáló utcában alakult ki nézeteltérés szomszédasszonyok között. A délelőtti jelzés szerint a 20 éves nő dörömbölt a 26 éves bejelentő ajtaján. A megbántott újból telefonált délután, ekkorra már meg is rongálták a fenti nyílászáróját. Az ajtóra lisztet szórtak, rongálás nem keletkezett. Továbbra sem csitult a vihar közöttük, másnap a Kaszáló u. 131. sz. alatti társasház lépcsőházban egyik a másikat gázspray-vel lefújta. A sérültet a mentő a helyszínen megvizsgálta és elsősegélyben részesítette. A békés egymás mellett élés reményében a rákosmenti rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy kerüljék a konfliktuskezelésnek ezt az agresszív változatát.

A kerületi rendőrkapitányságra bejelentés érkezett, miszerint aGöcsej utcában egy nőt ismeretlen tettes hátulról lefogott, jobb könyökéhez, majd a bal arcához sokkolót nyomott. A hölgy kapálózott, kiszabadult a szorításból és segítségért kiabált, mire az elkövető az Emlék utca irányába elszaladt. Értéket nem vett el tőle. A hölgy erősen ittas állapotban volt, bőrén a sokkoló nyoma nem látszott, ruházatán sérülés nem volt. Orvosi ellátást nem kért.
 
A Baleseti és Sürgősségi Intézetbe mentő szállította el azt a nőt illetve azt a férfit, akiket a hölgy volt férje és annak barátja az ajtót a párra törte, majd ököllel több ütést rájuk mérve mindkettőjüket bántalmazta.

Negyedmillió forintos kárt okozott ismeretlen személy a Martin utcában, aki egy családi ház nyitva hagyott fürdőszoba ablakán behatolt és onnan mobiltelefont, laptopot, játékkonzolt és iratokat tulajdonított el.

A kerületi rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki a XIV. utca egyik üres, felújítás alatt álló, nyitott állapotú családi házába bement, s onnan egy kistáskát, a benne lévő személyes okmányokkal, bankkártyával, 1 db Samsung Galaxy típusú táblagéppel és 245.000.-Ft készpénzzel eltulajdonított. A bűncselekménnyel okozott kár: 300.000. Ft. A kerületi rendőrség felhívja a tisztelt lakosok figyelmét, hogy az építkezések, felújítások alkalmával mindig fokozott körültekintéssel járjanak el, értéket ne hagyjanak ilyen területeken.
 
Balesetek

Egy 41 éves nő a Ferihegyi úton közlekedett az általa vezetett Renault Clio típusú gépkocsival, amikor a Ferihegyi út 119. szám előtti gyalogos átkelőhelyen egy erősen ittas 77 éves férfi a gépkocsi elé lépett, a gépkocsivezető hiába fékezett, a baleset bekövetkezését nem tudta elkerülni.

————————————-

Szomszédok szóváltásba keveredtek, mert az egyikük kakasai hangosan kukorékolnak. Verbális összeütközést fizikai támadás követte, egymást téglával dobálták, valamint a kakas tulajdonos 18 éves fiát késsel megsebesítették. Mentő megállapította, hogy horzsolásos sérüléseket szenvedtek. Elmondásaik jelentősen eltértek egymástól. Csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Igazoltatásukat követően egy dunavarsányi és három kerületi lakost állítottak elő a kerület járőrei egy gyanúsan várakozó gépkocsiból. Nevezettek láthatóan idegesek voltak, ezért a rendőrjárőr e járművet és a személyek ruházatát átvizsgálta, melynek során a gépkocsiban lévő egyik személy tulajdonát képező válltáskából 2 db alufóliába csomagolt láthatóan marihuna típusú kábítószer növényi törmeléke került elő. A férfi elmondta, hogy a fóliába csomagolt növényi törmelék az ő tulajdona, saját fogyasztásra vásárolta, abból az intézkedés előtt fogyasztott. A társaságában levő három társa a fogyasztást tagadta. A kábítószergyanús anyag lefoglalása megtörtént, a büntetőeljárás folyamatban van.

Bejelentés érkezett egy kerületi lakostól, hogy szomszédja egy kézi szerszámmal fűrészeli az őket elválasztó kerítést. A rendőrjárőr kiérkezése sokat javított a felek közötti kommunikációban, egyik fél sem kívánt eljárást indítani a szomszédjával szemben.

Ittas állapotú 48 éves személynek biztonsági intézkedés keretében nyújtott segítséget a kerületi járőr,amikor a Göröngyös utcából mentővel a detoxikáló állomásra szállíttatta.

A Pesti u. 29. sz. előtt a padon üldögélve összeszólalkozott a közelben lakó három nő, majd ezután a bejelentő különment és máshol leült. A sértett elmondása szerint 4 fiatalember jelent meg – akik szerinte korábbi beszélgetőpartnere gyerekei – akik közül egy megütötte, megrúgta és egy másik késsel megfenyegette. Intézkedésünk során a gyanúba kevert asszony elmondta, hogy neki egy fia van és több lánya. Egy tanú szerint bántalmazás nem volt – talán csak egy pofon -, továbbá leöntötték vízzel a bejelentőt, akin külsérelmi nyom nem volt látható. Idegességében a vérnyomása és vércukra normál értékektől eltért, a rosszulléte miatt helyszínre hívott mentő elszállította.

Ismeretlen tettes ellen érkezett feljelentés, aki a Bélatelepi út egyik udvaráról eltulajdonított egy létrát, kondigépet, hosszabbítókat. Lopási kár 60.000,-Ft. Felhívjuk a tisztelt lakosok figyelmét, hogy jól látható helyen, könnyen hozzáférhető lehetőséggel kecsegtetve ne hagyjanak értékeket, fém tárgyakat, mások számára szabadon vihető fémhulladéknak tűnő eszközöket.
 
Ismeretlen tettes július 6-án a Pesti u. 174. sz. alatti telekről eltulajdonított egy fém konténert. Lopási kár kb. 400.000,-Ft. A közelben dolgozó zöldséges látta, amint egy fehér fülkés, kék platós darus tehergépkocsi beáll az udvarra és elszállítja a konténert, azzal 3 fő volt, akiket nem figyelt meg. A sértett 18 óra körüli időben a X. ker. Gránátos utcai Ereco fémfelvásárló telephelyen megtalálta a konténert, melyet a rend őrei lefoglaltak.

Zrínyi utcai élelmiszerboltüzletvezető helyettese bejelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik július 6-án az éjszakai órákban kerítéskivágás és ajtó kifeszítés módszerével behatoltak a raktárba, az elsődleges felmérés szerint onnan nem tulajdonítottak el semmit, azonban a rongálási kár kb. 100.000.-Ft.

Egy XX. kerületi lakost fogtak el a kerület járőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti erdős résznél, aki a Peugeot Boxer típusú gépkocsira egy Mercedes típusú gépkocsira kiadott rendszámot szerelt. A gépkocsi csomagtartójában további 4 db hatósági jelzést is találtak a rendőrök.

Ittas állapotban bántalmazta Rákosmentén lakó volt élettársát egy XXII. kerületi lakos. Majd a melléképület ablakát jobb kézzel betörte, melynek következtében a kézfején vágás keletkezett. Megfékezése után mentőegységgel az Országos Baleseti Intézetbe szállíttatták a rendőrök.

A kerület járőrei egy 17 éves fiatal lány érdekében alkalmaztak biztonsági intézkedést, aki az 513. utca – Pesti út kereszteződésénél segédmotoros kerékpárt vezetett éjszaka. Mivel nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni a rendőrök előállították őt, majd a meglepett szülőnek átadták sérülés és panaszmentesen a kerület rendőrkapitányságán.

Idős hölgybejelentést tett, hogy a Bujákhida utcai családi házánál kereste őt egy nő és egy férfi Elmű munkatársnak adva ki magukat. Elmondásuk szerint pénz jár neki vissza, de csak 20.000 Ft. van náluk, amit fel kellene váltania. A néni a megtakarított 273.000 forintjából felváltotta a pénzt, majd amikor a két ember elment akkor vette észre, hogy a megtakarított pénze, valamint az asztalon hagyott 8.500 forintja eltűnt. Felhívjuk a tisztelt lakosok figyelmét, hogy ne dőljenek be ennek a klasszikus trükknek, s erre figyelmeztessék idős, egyedülálló hozzátartozóikat is. A közműszolgáltatók, biztosítók, önkormányzat nem küldenek munkatársaikkal pénzt, amennyiben mégis azt postai úton teszik. Ne engedjenek be senkit a lakásukba, még ha hozzátartozóikat név szerint megnevezik akkor sem. Ne adjanak alkalmat a tolvajoknak. Gyanús személyek esetén értesítsék a rendőrséget.

A Május 1. téren egy 24 éves bűnelkövető egy 17 éves fiútól a telefonját elvette, valamint megfenyegette, hogy megöli, ha feljelenti. Kár: 30.000 Ft.

Jószándékú kerületi lakos a Ferihegyi út és a Kaszáló utca kereszteződésénél talált egy Peugeot indítókulcsot, amit hatóságunknak leadott. A rendőrség a kulcscsomót megküldte a kerület jegyzőjének. A kerületi rendőrkapitányság ezúton is köszöni az állampolgár segítségét!

A rend őrei egy külföldi személyt állítottak elő a Nagyszénás u. 1. szám alól személyazonosság megállapítása miatt. A lakossági bejelentés szerint a személy – három társával együtt – házakba csengetett be csatornázási munkákat ajánlva.

Egy budapesti hajléktalan személyt állítottak elő a rendőrök aPesti-Cinkotai út kereszteződéstől, mivel a személy az autók között járkálva a gépkocsivezetőktől pénzt kéregetett. Ellene a szabálysértési eljárást azonnal lefolytatták a rendőrök.
 
Egy XX. kerületi lakost fogtak el a rákosmenti rendőrök, aki az Egészségház u. 1. szám előtt közlekedett a tulajdonát képező Wartburg személygépkocsival, melynek első rendszámát elveszítette, s azt egy falemezből készített hamis rendszámmal pótolta.

A kerületi járőr egy idős nőt biztonsági intézkedés keretében mentővel szállíttatta el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Toxikológiai Osztályára, mivel részegen heverészett a Pesti út 177. szám előtt. 

Lakossági bejelentés alapján három fiatalkorú kerületi lakost fogtak el a rákosmenti rendőrök, akik július 4-én a hajnali órában a Pesti út 166. szám alatti BKV buszváró plexi üvegét kirugdosták. Rongálási kár több tízezer forintnyi. A büntetőeljárás folyamatban van, a fiatalok beismerő vallomást tettek.

Egy kerületi óvoda gondnoka az intézmény udvarán a fűnyírást végzett, amikor a szomszédból egy személy vízzel lelocsolta őt és a vele tartózkodó házastársát. A sértettek ezt szóvá tették, mire a locsoló obszcén kifejezésekkel szitkozódott, s közben véletlen locsolással magyarázta tettét. A szóváltásba az elkövető felesége is aktívan részt vett. A felek kölcsönösen magánindítvánnyal élnek egymás ellen.
 
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy sürgős rendőri intézkedést igénylő bejelentéseiket – a 107-es rendőrségi, és a 112-es segélyhívó számokon kívül – megtehetik a 253-2340, illetve a 253-2312-es telefonszámokon is, ahol nem kell hosszas kapcsolással a kezelő jelentkezésére várni.
Egyéb kategória