![]() |
![]() |
![]() |
Nagy Anikó köszönti Kuzma Mihálynét a Börzönce utcai házban
A 90 éves Kuzma Mihálynét köszöntötte születésnapján tegnap, július 5-én Nagy Anikó önkormányzati képviselő a rákoskeresztúri Börzönce utcában. Anna néni és családja a tősgyökeres keresztútiak közé tartozik. Házuk a hajdani Keresztúrnak Tótfalubeli részére esik. Három-négy ház állt itt akkor, a többi területen még kukoricát lengetett a szél.
A választóvonal a Ferihegyi út volt, attól a főváros felé eső részen – a mai Kis utca-Újlak utca, a lakótelep házai helyén – volt az Ófalu, ahol főképpen németek éltek, és a Ferihegyi úton túl, a város széle felé terjeszkedő Tótfalú. Az emberek békében éltek, nem volt közöttük konfliktus, csak éppen a házasságkötés nem nagyon ment a többnyire katolikus tótok és az evangélikus németek között, idézte föl lánykora történelmi emlékeit Kuzma Mihályné.
A konyhakertben még ma is szorgoskodó idős asszony fiatalon a téeszben dolgozott. Az ő családja volt a leggazdagabb a környéken, volt földjük, gazdálkodtak, míg lehetett, míg el nem vették a földet, hogy aztán harmad-pénzért dolgozhassanak a saját földjükön. A kárpótlással se jártak jól. A belterületi földeket elvitte a téesz, nekik a külterületen mértek ki hét holdat. A tsz vezetői aztán eladták a kárpótlási földeket belterületi telekáron, kesereg kisemmizésük történetén Kuzma Mihály.
Anna néni sokáig szívesen öltözött népviseletbe, sokszoknyás ruháinak egy részét odaajándékozta a hagyomány ápolásával foglalkozó Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatnak.
A Kuzma család: minden télen disznót vág. A feldolgozást Anna néni irányítja, a családtagok az ő irányításával vesz részt a munkában.
Az ünnepelt hosszan nézegette az Nagy Anikó által átadott Emléklapot, amit Orbán Viktor miniszterelnök küldött neki.