Sikeresen megrendezett fővárosi informatikai verseny volt ma az Újlakban

\"\" \"\" \"\"

\"\"

Felvételünk a korszerű számítástechnikai berendezésekkel felszerelt tanteremben készült
 
A Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium és a Fővárosi Pedagógiai Intézet által 21. alkalommal került megrendezésre a Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny első fordulója, melyen az 5-6. évfolyamos tanulók mérték össze tudásukat ma, április 16-án délután. A több mint száz versenyzőt – ebben a tanévben első alkalommal – kerületünk nevében az Újlak Utcai Általános Iskola fogadta.
A gyerekek három feladatot teljesítettek.
Egy előre benyújtott pályázati munkát szigorú zsűri előtt szóban kellett „megvédeniük”. Ezt követte a számítógépes grafikai és a komplex kategória feladatinak megoldása.
A pontosan és precízen megszervezett délutánon az Újlak és a résztvevő iskolák tanárai is komoly munkát végeztek, ők javították a feladatokat.
Az Újlak Iskola büfével gondoskodott a versenyzők kényelméről. A vendégeket pedig az iskola tanulói kalauzolták az egyes versenyhelyszínek között.
A verseny főszervezője, Osztertág Jánosné tanárnő megjegyezte: „Bízom benne, hogy mindenki elégedett volt a verseny lebonyolításával. Vendégeinknek igen kedvező véleménye volt iskolánk felszereltségéről és az itteniek pozitív hozzáállásáról. Ez annak tudható be, hogy évek óta iskolánkban prioritást élvez az oktatás informatikai hátterének fejlesztése, melyhez a sikeres pályázati lehetőségek és képviselőink – Várbíró Anita és Petrőczy Dániel – támogatása nyújt segítséget.”
Egyéb kategória