Tavaszköszöntő Aprófalván

\"\" \"\" \"\"
\"\"

\"\"

Ismét tavaszköszöntő programot rendezett óvodánk. A kreatív munkaközösség vezetője, Mózesné Elíz néni szervezésében, nagy összefogással készültünk a várva várt rendezvényre. Minden csoport az általa ismert és kedvelt tavaszi verssel, dallal vagy dalos játékkal vett részt a programon.
A legnagyobb udvarrészen, az életnagyságú tavasztündért vettük örül. A gyermekek sokaságán a színes fejdíszek is emelték a program fényét.
A jelenlévő, körülbelül 250 gyerek, 10 csoportban egy rövid, hangulatkeltő bevezető után adta elő „műsorát” az óvónénik vezetésével.
A gyerekek örömmel énekelték az ismert dalokat, nagy tapssal jutalmazták egymást.
A program legélvezetesebb része mégis az volt, mikor az összes jelenlévő megindult, a felnőttek 10 virágos kaput tartottak, és a gyereksereg kézfogással, hosszú láncot alkotva kanyargott az udvaron, miközben tavaszi hangulatú dalokat énekeltünk.
Az utcán arra járók is megálltak, nagy érdeklődéssel figyelték a kavalkádot, átvették az ünnep, az óvoda hangulatát.
Minden gyermek jókedvűen, élményekkel gazdagodva tért vissza udvarára, délután örömmel mesélték szüleiknek a tavaszköszöntő eseményeit.
B. Benyó Márta
Egyéb kategória