Közoktatási Szakértők Országos Egyesülete V. küldöttközgyűlése

\"\" \"\" \"\"
\"\"

\"\"

Jurecz Emil főtitkár és Bella Tibor elnök a tanácskozáson

Fotó: Kili Tamás

Március 31-én, szombaton tartotta kerületünkben V. küldöttközgyűlését a Közoktatási Szakértők Országos Egyesülete.
A közgyűlésen megjelent Szakál Ferenc, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Állampolgári Kabinet tagja, politikai tanácsadó, Fohsz Tivadar, Rákosmente Önkormányzat oktatásért felelős alpolgármestere, Dunai Mónika, az önkormányzat Rákosmenti Erőforrás Bizottságának elnöke. Az országos egyesület minden megyei tagozatából eljöttek a küldöttek, így a rendezvényen a 120 megjelent szakértőből 70 küldött, 29 tag, és az egyesület vezetősége vett részt.
A megnyitót követően egy kis műsor következett. Először a Szabadság Sugárúti Általános Iskola 5. a osztályos tanulója, Rabatin Rebeka előadásában hallották Tóth Árpád: Láng című versét, majd a Gregor József Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola tanulói Gordos Anna vezette népitánc csoportjának bemutatóját láthatták a vendégek. A kis műsort Khreireddine Anasztázia, a Szabadság Sugárúti Általános Iskola 7. a osztályos tanulója zárta, Reményik Sándor: Templom és iskola c. versével.
A műsort követően Fohsz Tivadar, Rákosmente oktatásért felelős alpolgármestere mondott köszöntőt, amelyben kiemelte a kerületi iskolák kiváló minőségét, az iskolák és az önkormányzat vezetésének példaértékűen jó együttműködését, továbbá aggályát fejezte ki az államosítást követő jövőképpel kapcsolatban. Örömét fejezte ki azért, hogy már másodszorra köszöntheti kerületünkben a közgyűlésen megjelent közoktatási szakértőket, és eredményes, jó munkát kívánt a szakértőknek.
A köszöntőt követően közgyűlés levezető elnöke Jurecz Emil, az egyesület főtitkára, ismertette a napirendet.
A napirend elfogadása után Szakál Ferenc, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Állampolgári Kabinet tagja tartott tájékoztató előadást, amelyben felvázolta a minisztérium terveit a közoktatás közeljövőben várható változásairól és a következő időszak várható szakértői feladatairól. Ezt követően a szakértők által megfogalmazott kérdésekre adott választ. Kérdést tett fel Tihor Lászlóné Bács-Kiskun megyei képviselő a pedagógus kamarával kapcsolatban, Dr. Mikecz Pálné, Budapest 11. kerületi képviselő gyógypedagógusok helyzetéről, Nagyné Vánkay Katalin Csongrád megyei tagozatvezető, a szakképzésbe bekerülő ép értelmű-, és az értelmi fogyatékos akadályozott tanulók jövőbeni kilátásairól, lehetőségeiről, az integráció problémáiról kérdezett. Szegedi György alelnök, (Pest megye), a pedagógus kamaráról, valamint az egyesület méretéből, súlyából adódó felelősségről, az elérhető adatbázisokról, a szakszerűségről beszélt. Dr. Sótonyi Sándor volt alelnök, Somogy megye tagozatvezetője, az érdemi külső szakmai ellenőrzés eddigi hiányáról, a külső ellenőrzés jövőbeni fontosságáról szólt, továbbá kifejtette azt a véleményét, miszerint az elvárható szakszerű külső intézményellenőrzésben a közoktatási szakértőknek fontos lenne a szerepe. A pedagógus minősítésben, a szaktárgyi szakértők fontosságát, a pedagógus kamara fontosságát emelte ki. Szatmáriné Mályi Nóra Fejér megyei képviselő a pedagógus minősítés során a bizottságban résztvevő szakértők részvételt meghatározó feltételeiről, valamint a szakértői munkában részt vevő, „aktív” szakértők értelmezéséről kérdezett. Maadadiné Borbély Mária Budapest XVIII. kerületi képviselő a pedagógiai intézetekben dolgozó szakértők lehetőségeiről kérdezett. Végül, Virágné Nagy Éva budapesti tagozatvezető nem kérdéssel, hanem kéréssel fordult a pedagógusok nevében, akikről – idézve Szakál Ferencet – „azt mondta, hogy hátradőlhetnek a széken”, ám, hogy ezt megtehessék, kellene az is, hogy „legyen támlája a széknek!” „Szeptemberben nagyon sok átalakulás lesz, s valamit tudniuk kellene a sorsukról. Ha még támlát nem is tudnak építeni, legalább biztosítsák őket, hogy lesz támla, s hátradőlhetnek”.
A kérdések megválaszolása utáni szünetet követően folytatódott a napirend. Először Bella Tibor, az egyesület elnöke mondta el beszámolóját, amelyben ismertette az elnökség valamint egyesület elvégzett éves munkáját, az elért eredményeket.
Jurecz Emil főtitkár beszámolt a szervezetfejlesztésről, a megyei tagozatokról és az elkövetkező szakértői minőségbiztosításról, referenciatanúsításról.
Az elnök és a főtitkár szavait követően Somodiné Hajdú Éva (Budapest XIII. ker.) az ellenőrzési bizottság elnöke, majd Jakab Tamás (Bács-Kiskun megye) az etikai bizottság elnöke mondta el beszámolóját.
A beszámolókat követően Bella Tibor elnök a következő év terveiről szólt, majd a közgyűlés zárása következett.
Ezúton is köszönjük a Vigyázó Ferenc Művelődési Ház vezetőinek, valamint a Rákosmente Önkormányzatnak, hogy lehetővé tették a közgyűlés megtartását!
Jurecz Emil


Egyéb kategória