![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A hengerezés során egybeolvad a régi és a javított aszfaltréteg, nem marad közötte rés. Horváth Tamás alpolgármester munkatársaival az új kátyúzó berendezést próbajavítását ellenőrzi.
Új kátyúzó berendezés érkezett kerületünkbe a Rákosmente Kft. megrendelésére ma, április 2-án délután. Az új, angol fejlesztésű és gyártású masinával, a hozzá tartozó technológiával együtt mostantól sokkal olcsóbban, egyszersmind gazdaságosabban lehet az aszfalthibákat kijavítani, mint a hagyományos módszerrel.
Az átadáson jelen lévő Horváth Tamás alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, az új berendezéssel a kátyújavítás a meglévő aszfaltréteg fölhasználásával végezhető el. Nem kell kivágni a sérült részt, elszállítani a maradványokat. Az okos szerkezet fontos része a mintegy egy négyzetméter területet lefedő melegítő berendezés, amely az elkátyúsodott aszfaltot 200 Celsius fokra felmelegíti, ezzel lehetővé teszi az ott lévő aszfalt újraegyengetését. A kátyú méretétől függően legfeljebb néhány lapát új aszfaltot kell még hozzátenni, majd hengerrel be kell simítani a javított részt az úttest szintjébe, és már el is tűnt a kátyú.
A Gyökér utcai próbakátyúzáson ma délután húsz perc alatt két négyzetméternyi felületet javítottak ki. Horváth Tamás kiemelte, az aszfaltmelegítő berendezés mintegy tíz centiméteres mélységben a javításra nem szoruló aszfaltrész is felmelegíti, így a javítás befejezésekor, a hengerelésnél összeolvad az úthiba „új” aszfaltja a régivel. Nincs éles választóvonal a régi és a javított rész között, nem tud befolyni az esővíz, ami a tartósságot növeli.
Húsz perc alatt készült el a két javítás
Az összesen 23 millió forintba kerülő berendezés és technológia évente 8-10 ezer kátyút javításához segíti hozzá a tulajdonost, egy nyolc órás műszak alatt 30-40-nel végez. Horváth Tamás jelezte, a kerületben több ezer kátyú képződik évente. Gyakran előfordul, hogy ezek újratermelődnek. Az új berendezés teljesítményének jobb hatásfoka révén a kátyújavítások tartóssága is növekedni fog. További előny, hogy a gép télen is tud dolgozni. A forgalmazó mínusz 18 Celsius fokban is javított vele, kifogástalan minőségben.
Az alpolgármester jelezte, a berendezés használatával nemcsak érezhetően jobbak lesznek a kerületi utak, de a kátyúzási kiadások 40-50 százalékkal mérsékelhetők általa.
A berendezést a Rákosmente Kft. saját nyereségéből vásárolta meg. Szluka Imre ügyvezető igazgató jelezte, a cég külső megrendelők számára is kész kátyúzó szolgáltatásokat végezni.
Magyarországon eddig mindössze négy ilyen berendezés üzemel.