Postaládánkból – Vélemény Riz Levente telekadós nyilatkozataihoz

\"\"\"\"\"\"

 

Alábbiakban változatlan formában közöljük rendszeres rákoscsabai olvasónk, Kriston Ákos percekkel ezelőtt érkezett levelét. (A közöttünk lévő jó kapcsolat okán a tegeződést is benne hagyva, a valósághűség megtartása érdekében – a szerk)   

Kedves József!

Bizony elég nagy ellenszelet váltott ki Ríz Levente módosító javaslata a repülőtér adóztatásáról. Végignéztem az összefoglalódat mindkét tévéadó riportjáról és azt láttam, hogy még a Hír TV riportere is inkább támadta Leventét, mint támogatta. Ha megengeded, én magam egy olyan szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amelyről sajnos egyik riportban sem esett szó.
Először is szögezzük le, hogy adót fizetni valóban kell, ha az adót emelik azt is tudomásul kell venni, rengeget vállalkozás küzd az életben maradásért és nem kap olyan médiatámogatást, mint a BA, tehát Ríz Levente ilyen értelmű érvelése helytálló. Én magam a repülőteret üzemeltető cégért nem is aggódnék, először is külföldi, másodszor egyáltalán nem tartotta be az ígéreteit a privatizáció után a fejlesztésekre és a foglalkoztatásra, harmadszor minden bizonnyal kiveszi a maga hasznát az üzemeltetésből akkor is ha a könyvelés veszteséget mutat, negyedszer pedig érdekérvényesítő képessége messze felette áll az átlagos hazai vállalkozásokénak.
Én tehát nem a BA miatt aggódom, hanem saját magunkért. Nevezetesen a privatizációs szerződés azon titkos záradéka miatt – amely azóta már kiderült -, hogy a MALÉV esetleges csődje esetén az államot kártérítési kötelezettség terheli (Budai Gyula szerint ez az összeg akár 500 milliárd Ft is lehet). A csőd pedig bekövetkezett. Hogy hogyan áll most a kártérítés ügye nem tudom, csend van róla. Azt feltételezem, hogy a háttérben folynak egyeztetések ennek az irdatlan kártérítésnek az elkerülésére. És a kérdésem éppen ebből adódók. Nem fogja e hátrányosan érinteni ezt a háttéralkut az újabb adónövekedés? Nem kockáztatjuk e azt, hogy helyi adót kivetünk plusz 1 milliárdot, de a végén a számlát az állam fizeti meg 500 milliárddal. Ez ugyanis igen rossz üzlet lenne. Sajnos erről a kérdésről eddig nem beszélt senki, nem nyugtattak meg minket. Vajon Levente átgondolta ezt, kapott garanciát ennek a veszélynek az elkerülésére?

Üdvözlettel:
Kriston Ákos
 
Egyetlen megjegyzés: Ha valaki kétszázezer ember érdekeit képviseli, nem méricskélhet vélt vagy valós háttéralkuk között. Neki az emberek érdekeit kell képviselnie. Nem lehet tekintettel esetleges háttéralukra. Ezt egyszerűen esküje nem teszi lehetővé.
Üdvözlettel:
Horváth K. József 
Egyéb kategória