Petrőczy Dániel gratulál Tóth Zsoltnak, a győztes csapat kapitányának. Kezében az a nyolc labda, amelyeket az első helyezett kapott, s amelyeket felajánlottak az RKSK utánpótlás együtteseinek.
Az Új Lakások Építői elnevezésű csapat nyerte a 29. Rákosmente Teremlabdarúgó Tornát. A döntőre és a helyosztó mérkőzésekre tegnap, február 26-án került sor az Újlak Utcai Általános Iskola tornatermében. A fináléban az Új Lakások Építői 6-2 arányban bizonyultak jobbnak a Főtaxi gárdájánál, amely együttes korábban már háromszor diadalmaskodott ezen a jól bevált téli erőpróbán. A győztesnek járó kupát és az okleveleket Petrőczy Dániel, rákoskeresztúri önkormányzati képviselő adta át.
A decembertől február végéi tartó küzdelemsorozaton 144 mérkőzést játszott le a 30 résztvevő csapat. A tornán elsősorban rákosmenti érdekeltségű csapatok indultak, illetve a környező településekről is érkeztek nevezések. Ez azt mutatja, hogy rangja van a versenysorozatnak. Több környező településen, városrészben a csekély érdeklődés miatt nem tudnak megrendezni hasonlót. Mint B. Nagy Attila, a torna szervezője elmondta, a teremfoci-bajnokságot az Újlak Utcai Tornaterem kihasználása érdekében is érdemes megrendezni. November végétől márciusig ugyanis szünetel a kézilabdás bajnokság, amelyen a kerületi egyesületek érdekeltek. E három téli hónapban azonban van szabad kapacitása a teremnek, s akkor ragyogó focimeccseket lehet szervezni. B. Nagy Attila kiemelte, 2012 telén jubileumi bajnoksághoz érkeznek, szeretnék a 30. erőpróbát különösen érdekessé tenni.
A nyertes és a helyezettek futball labdákat kaptak ajándékba. Az Új Lakások Építői csapatkapitánya, a gárdát támogató 2020 Kft. vezetője Tóth Zsolt felajánlotta a játékszereket az NB III-as Rákosmente labdarúgó csapatát működtető RKSK utánpótlás szakágának.
Tóth Zsolt a csapatról elmondta, a játékosok baráti társaságot alkotnak, s öregbítik a cég jó hírét, amely közel húsz éve épít lakásokat elsősorban a XVII. kerületben és Pécelen. Portékái keresettek, a vevők elégedettek a minőséggel.
A győztesek: az Új Lakások Építői gárdája