Tegnap, július 25-én este éppen a Hír Tv, az elmúlt napokban pedig más televíziós társaságok is foglalkoztak Rákosmentét érintő kérdésekkel.
A Riz Levente polgármester által kezdeményezett – tizenegy település vezetőivel történt – összefogás a ferihegyi zaj visszaszorítása érdekében felkeltette a TV2 Tények című műsorának érdeklődését, és tudósítást közölt róla a Híradó is. A média megjelenések között olvashatunk is, a témában az mno.hu közölt írást.
A másik slágertéma a Budapesti Önkormányzati Szövetség (BÖSZ) megalakulása volt. A nyilvánosság előtti megjelenés lehetőségének gyarapítását jótékonyan befolyásolta Tarlós István főpolgármester nagy nyilvánosság előtt kifejtett álláspontja, melyben legittegyletezte 23 kerület összefogását. E tálcán kínált konfliktushelyzetet a média ki is használta. Hosszabb beszélgetést készített a szervezetről az M1 Este, az ATV Egyenes beszéd és a Hír Tv Rájátszás című műsora. A BÖSZ egyik vezető képviselője, Riz Levente érdekes és izgalmas beszélgetésekben hitelesen képviselte a szervezetet, s az általa képviselt érdekeket. Nem vette föl a gittegyletezéssel mindhárom adásban elé dobott kesztyűt, ő nem sértegetett, nem dobálta vissza sarat, higgadtan teljesítette a felelős vezető tárgyszerű tájékoztatási kötelezettségét.
Elegánsan köszönve meg a főpolgármesternek, hogy mint alkalmi PR. főnök, kiváló szereplési lehetőségekhez jutatta a XVII. kerület városvezetőjét, akaratlanul is segítve a BÖSZ érdekérvényesítő tőkéjének gyarapítását.
A lényeg: az érintett önkormányzatok szolgálják minél jobban a lakosság érdekeit. Ez pedig úgy lehetséges, ha a helyi polgárokhoz legközelebb lévő szervezeteken, azaz a kerületi önkormányzatokban intézik a közigazgatás lokálisan leghatékonyabban elvégezhető ügyeit, míg központilag azokat az ügyeket intézzék, amelyek átfogó hatásköröket igényelnek.
A szubszidiaritás elve az Európai Unió alapelveinek egyik fundamentuma. S noha az emberek nem mindig boldogok az EU különböző lépéseitől, a szubszidiaritás elvének hasznosságát érdemben és nyilvánosan nem vonta kétségbe még senki. Valószínűleg Tarlós Istvánnak sem ez volt a szándéka.
A Gittegyletező versus Szubszidiaritás „labdarúgó” mérkőzés végeredményét tehát – bár a találkozó még zajlik – nem nehéz megjósolni.
Valószínűleg az állampolgárok fognak győzni.
Ismerve az elmúlt évtizedek meccseinek végeredményét, ez igazán figyelemre méltó teljesítmény lesz.
Ennyi bevezetés után tekintsék meg a Tizenhetedik Online Médiaszemléjét az elmúlt napok adásaiból, illetve olvassák el a Magyar Nemzet Online cikkét.
Híradó.hu
Tények
M1 Este
EGYENES BESZÉD
RÁJÁTSZÁS
Magyar Nemzet Online
Megalakult a BÖSZ, Tarlósnak is fenntartanak egy helyet
2011. július 8. 14:34
MNO – GB
Mind a 23 kerület részvételével pénteken megalakult a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ). Az önkormányzati szövetség elnöki posztját egy évig Nagy Gábor Tamás (Fidesz–KDNP) I. kerületi polgármester tölti be, az elnökség tagjai Láng Zsolt (Fidesz–KDNP) II. kerületi, Rogán Antal (Fidesz–KDNP) V. kerületi és Riz Levente (Fidesz–KDNP) XVII. kerületi polgármester.
Nagy Gábor Tamás a megalakulást követő sajtótájékoztatón jelezte: az érintett kerületek képviselő-testületei egyhangúlag támogatták a szövetséghez való csatlakozást, a kerületi polgármesterek, illetve az őket helyettesítő alpolgármesterek pedig elfogadták a BÖSZ alapszabályát.
A BÖSZ elnöke kitért arra is, hogy csütörtökön találkozott Tarlós Istvánnal az ügyben, a főpolgármester jelezte, hogy nem kíván részt venni a szervezet munkájában. Nagy Gábor Tamás ennek kapcsán elmondta: bízik abban, hogy a jövőben ez megváltozik. Hozzátette: ha a fővárosi önkormányzat is társul, akkor társelnöki posztot ajánlanak a főpolgármesternek, illetve valamelyik helyettesének. A budavári polgármester úgy fogalmazott: „a szék mindig itt lesz fenntartva”.
Nagy Gábor Tamás azt is elmondta: a kezdeményezés célja a főváros egésze szempontjából fontos álláspontok kialakítása, stabil érdekképviselet kialakítása, amelyet partnerként kezelnek. Az elnök kérdésre válaszolva arról is beszámolt: a fővárosi kormányhivatal a továbbiakban nem vesz részt a BÖSZ munkájában, eddig is csak helyszínt adott a polgármesterek első találkozójának, illetve kidolgozott egy alapszabály-tervezetet, amelyet néhány módosítás után jóváhagytak a kerületek.
Rogán Antal arról beszélt: Budapest megújulás előtt áll, ezért fontos, hogy mindenki összefogjon, aki szereti a várost. Hozzátette: ezért is hívtak meg mindenkit a BÖSZ-be, pártállástól függetlenül. Az V. kerület polgármestere elmondta: a BÖSZ munkarendjét a szervezet elnöksége határozza meg, de egyebek mellett olyan kérdésekben szeretnének közös álláspontot kialakítani, mint a közoktatási törvény, az egészségügyet érintő jogszabályok vagy az önkormányzati törvény. Emellett a BÖSZ célja az is, hogy a fővárossal közösen kidolgozzon egy tízéves budapesti fejlesztési koncepciót.
(MTI)